Heti összefoglaló a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeiből: ezek a témák mozgatták meg leginkább az olvasókat.
A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest. Ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is.
Az extrém hőhullám miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült, a későbbre időzített tételek is korábban érnek be – írta a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb beszámolója alapján.
A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest. Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.
A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is. Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára. Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén – az elmúlt évekkel ellentétben – elégedettek az árak alakulásával.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







