A Xiaomi 17 sorozat középpontjában a csúcskategóriás képalkotás áll.
Közel sincs vége az elmúlt években elkezdődött drágulásnak: márciusban már negyedével növekedtek meg az átadási árak, ez alól pedig az árstop alatt lévő termékek se kivételek. Azzal párhuzamosan pedig, hogy nőnek az élelmiszerárak csökken a vásárlási kedv.
Márciusban 16 százalékkal nőtt a boltos vásárlások volumene, viszont az élelmiszerek vásárlása 2,7 százalékkal visszaesett. Ehhez az adathoz az is hozzátartozik, hogy 2020-ban, a pandémia kitörésekor pánikszerű vásáslásba kezdtek az emberek, ami mi 12 százalékkal megnövelte a statisztikát. Ezzel szemben tavaly tartotta magát a szektor a korábbi szinten, írja a blokkk.com.
Amikor a vásárlási kedvről beszélünk mindenképpen meg kell említeni, hogy az emberek érthetően visszafogják ilyen drágulás mellett a költekezésüket. A boltosok áremelése pedig teljesen érthető, miután az orosz-ukrán háború következtében nem csak a szállítás, de az energia és a munkaerő ára is jócskán megnövekedett. Márciusban közel negyedével kényszerült átadási árait emelni az élelmiszeripar, tehát ennyivel drágábban adták a boltosoknak a terméket.
A bolti áraknál ugyanakkor mindenképpen figyelembe kell vennünk azok változását, hiszen egy nagyobb áruházban értelemszerűen olcsóbban fogjuk tudni megvásárolni az adott terméket, ráadásul vannak saját márkás áruk is. De a legtöbb bolt a hatósági árakon így is csak bukik, hiszen megpróbálhatja a veszteséget mérsékelni, de amíg kötelezve van arra, hogy a korábbi készleltet tartsák.
Az árstop pedig nem tartható örökké, hiszen a boltosok egyre inkább csak veszteséget termelnek. Ha pedig egyszer vége lesz és az árnyomás nem enyhul, akkor a termékek árát mindenképpen emelni kell. A szektor átadási árait figyelembe véve pedig ez az emelés akár 15-50 százalék is lehet.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







