A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
A Mol egy újfajta internetes élelmiszerboltot hozna létre, számolt be az rtl.hu. A tervek szerint az olajtársaság ételautomatákat helyezne ki a benzinkutakon.
Egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével arról kérdezte nem rég az ügyfeleit a Mol, hogy tetszene-e nekik egy újfajta internetes élelmiszeráruház, ami a benzinkúton lenne elérhető. Az olajtársaság elmondása szerint ezt úgy kell elképzelnünk, hogy az online kiválasztott termékeket a kutakon, egy speciális, hűtórekesszel ellátott csomagautomatából vehetnénk át, miközben a termékek árai ugyanolyanok lennének, mint egy hagyományos szupermarketben.
A vállalat folyamatosan figyeli a kényelmi élelmiszer-vásárlások fejlődését, miközben vizsgálják a lehetséges szerepüket a szektorban, árulták el a napi.hu-nak. A Mol elmondása szerint hosszú távon az olajon túl, más szegmensekben is meg kell vetnie a lábát, ráadásul a kiskereskedelemben nagy előny az országos lefedettséget jelentő üzlethálózat, ami a cégben a benzinkutak által már megvan.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






