Egyszerre zöldség és gyümölcs is, piros bogyókat terem, mutatós a kertben, ráadásul még cserépben is vígan elvan. Na, mi lehet ez? Hát az eperspenót!
Csökkent a magyarországi krizantémtermelés, de lesz elég a hazai virágból az árusoknál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken, a szervezet által készített körkép alapján.
Az összefoglaló szerint az évekig szokásos 20 millióhoz képest tavaly 17 millió szál krizantém került a piacra, alapvetően a koronavírus okozta gazdasági kockázatok miatt, és idén ennél is valamivel kevesebb várható. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint ugyanakkor a cserepes és a vágott fajtákból is van bőven.
A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet. Míg korábban a fehér színű krizantém volt a legkelendőbb, ma már inkább a zöld és a kétszínű virágok a népszerűbbek. Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusú, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók.
A krizantém erősen szezonális jellegű, ezért a termesztés és a logisztika, valamint értékesítés is komoly szervezést és időzítést igényel. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, jelentős termőterület Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környéke. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, de a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával - közölte a NAK.
Az agrárgazdasági kamara jelezte azt is: a termelők számára gondot jelent az évtizedekig megbízható és bevált növényvédő szerek kivonása az európai piacról, amit szakmailag megalapozatlannak tartanak. Idén a hazai időjárás is túl meleg és napsütéses volt a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet, és inkább az árnyékot kedvelő krizantémfajtáknak. Emellett az egyre ellenállóbb rovarok is sok gondot okoznak.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







