7 °C Budapest
Woman doing bookkeeping at home at a sunny afternoon.

Ezen spórol a legtöbb magyar vásárláskor: a többség még mindig nem tervezi tudatosan költéseit

2021. augusztus 23. 13:02

A magyar lakosság jelentős része pénzügyi szempontból megérzi a hónap végének közeledtét, a legtöbben azonban még mindig nem követik nyomon kiadásaikat – derült ki egy friss felmérésből. Azok a megkérdezettek, akik tudatosan tervezték pénzügyeiket és követték kiadásaikat, nagyobb eséllyel kerülték el a „hónap vége” jelenséget.

A magyar lakosság 59 százaléka nem fordít figyelmet kiadásainak rendszeres követésére – derült ki az OTP Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Annak ellenére is így van ez, hogy a költések nyomon követésével hatékonyabban felmérhető, pontosan mire mennyi pénz ment el, kiderül, mi az, amire valójában nem lenne szükség, de mégis a kosárba került, illetve arról is képet ad, hogy a megkeresett pénzből mire megy el a legnagyobb összeg. A felmérés eredményei alátámasztják, hogy azok, akik vezetik a költéseiket, kisebb valószínűséggel kerülnek nehéz anyagi helyzetbe hónap végére, mint azok, akik csak a „mának élve” költekeznek.

Kevés a pénz, itt a hónap vége

A válaszadók 48 százaléka számolt be arról, hogy a hónap végéhez közeledve érzi, hogy fogy a pénze, ezért jobban oda kell figyelnie, hogy kijöjjön a következő fizetéséig, a megkérdezetteknek pedig mintegy 40 százaléka került már ilyen helyzetbe élete során korábban. Ez az úgynevezett „hónap vége jelenség”, amelynek számottevő jelenléte megmagyarázhatja azt, hogy a lakosság jelentős része – 40 százaléka – miért aszerint tervezi kiadásait, hogy mikor kapja kézhez a fizetését.

Mentsük a menthetőt – miken spórolunk?

A ruházkodás az, amin a lakosság legnagyobb része (32 százaléka) spórol. A második legnépszerűbb pénzmegtakarítási forma az éttermek elkerülése – a lakosság 20 százaléka inkább maga készíti el az ételt, ha szorul a pénzügyi helyzete. Közel ennyien említették azt, hogy kifejezetten akciós termékek vásárlásával igyekeznek óvni pénztárcájukat.

A kiadások tervezése érdekében az emberek különböző pénzügyi módszereket használnak. A kutatásból kiderült, hogy 38 százalék bevásárlólistát készít, elkerülve ezzel az impulzusvásárlást. A válaszadók majdnem harmada pedig elkülöníti a létfontosságú kiadásaira szánt összeget (lakhatás, étkezés), és csak az azon felül megmaradt összeggel gazdálkodik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem