Young women customer searching in in frozen food case

Nem lassul a vásárlási láz Magyarországon: egyre több pénzt hagyunk majd a boltokban

MTI
2021. július 6. 20:01

A következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom további növekedésére számítanak az elemzők a legfrissebb adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden tette közzé, hogy májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint csalódást keltő a májusi adat, ugyanis ez a bővülés a tavaly májusi alacsony bázis következménye. Idén bár április-májusban már javában zajlott a gazdaság újraindítása és a járványügyi korlátozások enyhítése, ez érdemi javulást nem hozott a kiskereskedelem számára. Az újraindulás elsősorban a szolgáltatószektor számára jelenthet hatalmas lökést, a kiskereskedelmi adatok azonban nem veszik figyelembe ezt a szektort.

Mindezek ellenére az elemző töretlen optimizmussal várja a júniusi adatot és a felpattanást. Ebben nagy segítség lehet a Labdarúgó Európa-bajnokság, amely ismét turistákat hozott Magyarországra és segíthette a kiskereskedelmi szektort is.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában közölte, a kiskereskedelmi forgalom májusban mért 5,8 százalékos bővülése elmaradt a várakozásoktól. A háztartások feltehetően a vásárlások helyett a megnyíló szabadidős tevékenységek felé fordultak.

Hozzátette, a forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatja, hogy a következő hónapokban egyre többen térnek vissza a munkahelyekre, valamint a korlátozásokkal nem érintett ágazatokban továbbra is dinamikus a bérnövekedés. Emellett az elhalasztott fogyasztás is szerepet játszhat a kiskereskedelmi forgalom várható stabiliálódásában.

Idén 3 százalék körül nőhet a kiskereskedelmi forgalom, jövőre azonban az idei év eleji alacsony bázis és a gyermeket nevelők számára tervezett személyi jövedelemadó (szja) visszatérítés hatására kétszámjegyű növekedésre számít az elemző. A járványhelyzet előtti szint elérése a második félévben várható a kiskereskedelemben.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a kiskereskedelmi forgalom a várakozásoknak megfelelően bővült májusban, amelyet a korlátozások lazítása és a gyenge bázisidőszaki adat magyaráz.

Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene már meghaladta a 2 évvel korábbit, azonban az egyes termékcsoportok forgalma eltérően alakult 2019-hez képest. Bár éves alapon az üzemanyag-kereskedelem és a nem-élelmiszer kereskedelem is erőteljesen nőtt, a két évvel korábbi szintjét csak az utóbbi érte el. Az üzemanyag-kereskedelemre a nemzetközi forgalom korlátozása, illetve az otthoni munkavégzés elterjedtebbé válása gyakorolt negatív hatást.

A korlátozások enyhülésével, illetve a foglalkoztatás bővülésével a kiskereskedelmi forgalom további emelkedésére számít a következő hónapokban, így a fogyasztás növekedési hozzájárulása pozitív lehet. Ezt legfeljebb egy esetleges negyedik hullám változtathatná meg - vélekedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. július 25. vasárnap
Kristóf, Jakab
29. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. július 24. 14:24