Hands male driving car.

Nagyon kapósak lettek a használt kocsik: ez áll a hátterében

2021. július 2. 11:38

Júniusban hosszú idő után ismét 11 ezer fölé emelkedett az importált használt személyautók havi mennyisége a DataHouse adatai szerint. A hónap során 11 403 behozott használt autót regisztráltak, ez a szám 11 százalékkal haladja meg a májusi szintet, és messze az év eddigi legmagasabb értékének számít.

A járványhelyzetet övező bizonytalanság oldódása, valamint az utazási korlátozások fokozatos lazítása máris megmutatkozik a használtautó-import friss számaiban -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Míg az év korábbi hónapjaiban rendre 10 ezer körül helyeztek hazai forgalomba behozott használt autókat, ez az érték júniusban kitört a korábbi sávból, meghaladva a 11 400-as szintet is.

A határok nyitásával ismét erősödik a magánimport, emellett a következő időszakban az elmaradt igények pótlása, illetve a kedvezőbb forintárfolyam is tovább élénkítheti a behozatalt. A használtautó-import volumene így újra a havi 12 ezres szint felett alakulhat a következő hónapokban.

A használtautó piactér előrejelzése szerint a tavalyhoz képest eddig mutatott 4 százalékos lemaradását a piac képes lesz behozni, vagyis éves szinten továbbra is 130 ezer, vagy ezt kissé meghaladó számú behozott használt autóra számíthatunk. Ezt az értéket lefelé téríthetik ugyanakkor egy esetleges negyedik járványhullámot kísérő újbóli korlátozások az ősz folyamán.

A koronavírus előtti években rendre 155-158 ezer használt autó áramlott be az országba. Ezt a rekordszintet várhatóan a járványt követő időszakban sem fogja elérni újra a piac, ami többek között az év elejétől bevezetett, a korábbinál szigorúbb honosítási szabályoknak is köszönhető

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– tette hozzá az oldal szakértője.

A használtautó-import mértéke az első félévben összesen 62 386 darabos volt, 4 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 65 085-ös mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 64 796 volt, ami több mint 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 55 682-es értéket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?