25 °C Budapest
Egészen döbbenetes a magyar gyerekek egészségi állapota: közülük majd minden második elhízott

Egészen döbbenetes a magyar gyerekek egészségi állapota: közülük majd minden második elhízott

2021. május 26. 20:02

Kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és teljesértékű gabonát fogyasztanak a 4 és 10 év közötti magyar gyerekek az ajánlottnál, ugyanakkor a szükségesnél több zsírt és sót tartalmaz az étrendjük – állapította meg egy friss kutatás. A túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya továbbra is igen magas, a gyerekek 23 százaléka rendelkezik súlyfelesleggel. Emellett a szülők túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy a közös főzés segíthet a gyerekekkel megszerettetni az egészségesebb alapanyagokat, azonban fontos lenne a szülői példamutatás, hiszen az óvodások és kisiskolások körében egyre inkább fellelhetők a felnőttek helytelen táplálkozási szokásai.

A Nestle Hungária a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakmai támogatásával készült, országos reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy több szempontból rosszabbul esznek a gyerekek, mint 2014-ben.

Túl kevés zöldség, gyümölcs, rost, tej- és tejtermék

Az óvodások és kisiskolások naponta átlagosan 263 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ami továbbra is alig több, mint a fele a napi 400 grammos ajánlásnak. A táplálkozási naplók szerint³ a gyerekek mindössze 43 százaléka fogyasztott teljes értékű gabonát, így nem meglepő, hogy a kisiskolások közel harmadának az ajánlás 70 százalékát sem éri el a rostbevitele. Sárga Diána, a Nestlé Hungária dietetikusa szerint ez azért különösen aggasztó, mert a megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztás elengedhetetlen a gyerekek egészséges immunrendszerének fenntartásához.

…túl sok zsír és só, kicsit kevesebb cukor

Jócskán meghaladja az ajánlott mennyiséget ugyanakkor a zsírfogyasztás. Ennek egyik oka, hogy hús- és felvágottfélékből is jellemzően a zsírosabb fajtákat eszik a gyerekek. Emiatt  a kelleténél magasabb a 4 és 10 év közöttiek koleszterinbevitele is, miközben az úgynevezett omega-3 zsírsavak aránya messze nem kielégítő.

Nem rózsásabb a helyzet a kicsik sófogyasztásával sem: a felmérés szerint az ajánlott mennyiség 3-4-szerese jut a szervezetükbe. Ennek közel fele (41%) az ételek elkészítéséhez használt sóból, valamint az asztalra tett étel utánsózásából ered.

Bizakodásra ad okot, hogy a hozzáadott cukorból származó energia 11 százalékkal, 11,07 százalékra csökkent a 2014-ben végzett kutatáshoz képest, ez azonban kismértékben továbbra is meghaladja a WHO ajánlásában szereplő legfeljebb 10 százalékos mértéket.

A gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott

A felmérés alapján a 4 és 10 év közötti túlsúlyos magyar gyerekek aránya továbbra is igen magas, a gyerekek 23 százalékának van súlyfeleslege. A túlsúly és elhízás aránya még magasabb (39%) azoknál a gyerekeknél, akik az ajánlottnál kevesebbet mozognak.Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke szerint elkeserítő, hogy már ilyen fiatal korban is visszaköszönnek a felnőttek helytelen szokásai.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Különösen fontos, hogy megismerjük ezt a korosztályt, hiszen ebben a korban a leginkább fogékonyak az újdonságokra, nagyrészt ekkor alakulnak ki azok a táplálkozási szokások, melyek meghatározóak lesznek felnőtt korban is

– véli a szakember.

Közös főzés: kellemeset a hasznossal

A szülők 76 százaléka egyetért azzal, hogy a közös főzés segít az egészségesebb alapanyagok elfogadtatásában, illetve szívesebben fogyasztják a gyerekek azt az ételt, amelynek az elkészítésében ők is részt vettek. „Biztató, hogy a kutatásban résztvevő gyerekek ötöde gyakran, 42 százalékuk pedig alkalmanként vesz részt az ételek elkészítésében, ahogyan az is, hogy a szülők 40 százaléka törekszik arra, hogy sok legyen a tányéron zöldségekből és gyümölcsökből” – véli Sárga Diána, a Nestlé Hungária dietetikusa.

A szakember szerint a közös főzés jó bevezető eszköz a gyerekek egészséges és változatos táplálásához, hiszen így könnyebb megismertetni és megszerettetni velük az egészségesebb alapanyagokat, mint például a zöldségeket vagy a gyümölcsöket. Sárga Diána azért is tulajdonít kiemelt fontosságot a közös élménynek, mert a kicsik helyes táplálkozási szokásainak kialakításában is kulcsszerepet kap a szülői példa. Ez egyformán érvényes a nyersanyagok kiválasztására és felhasználására, a konyhai eljárások továbbadására, vagy a családra jellemző étrendre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 24. 16:05