Súlyos fennakadásokkal és fiktív kézbesítési kísérletekkel küzd a Magyar Posta Logisztika (MPL) egy rendszerátállás miatt.
Indulása óta egyre többen vásárolnak az üzlethálózat internetes felületén. A SPAR online shop ugrásszerű keresletbővülésének köszönhetően idén újabb településekkel nő a szolgáltatásba bevont terület.
Közel egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően indította útjára a vállalat 2019-ben a SPAR online shopot. A beruházás igazi sikertörténetnek bizonyult: ma már kétmillió lakos számára elérhető a kényelmes vásárlási lehetőség. Az ugrásszerű keresletnövekedés miatt a vállalat 2020-ban 144 főre növelte a shop munkatársainak létszámát, bővítette a kiszállítási idősávokat is, és több hatékonyságnövelő intézkedéssel tökéletesítette a szolgáltatást.
Vállalatunk folyamatos beruházásaival arra törekszik, hogy a változó fogyasztói igényeknek a legmagasabb szinten megfeleljen, és a lehető legrugalmasabb szolgáltatásokat biztosítsa a vásárlói számára. Kiskereskedelmi üzletláncunk működése egészét a minőség jellemzi, ez igaz a SPAR online shopra is, amely kezeskedik azért, hogy a megrendelt termékek időben és hibátlanul érkezzenek a fogyasztókhoz. A vásárlók elégedettek, amely a forgalmi számokban is tetten érhető: az induló évhez képest tavaly már három számjegyű százalékos bővülést értünk el, idén pedig két számjegyű növekedésre számítunk. A jókora érdeklődésre való tekintettel 2021-ben újabb településeket szeretnénk bevonni a kiszállítási körbe
- mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. A SPAR online shop kiszállításban érintett településeinek idei kibővítése azt is jelenti, hogy a szolgáltatás hátterét biztosító, áru-összekészítő - jelenleg pesterzsébeti, diósdi, szentendrei és tatabányai - hipermarketek köre szintén bővül.
A házhoz szállítás előnyeit jelenleg Budapesten és közel ötven környező településen, Tatabányán és szűkebb vonzáskörzetében, illetve a Velencei-tó vidékének kilenc, turisztikailag frekventált településén - Agárdon, Baracskán, Gárdonyon, Kápolnásnyéken, Martonvásáron, Nadapon, Pákozdon, Sukorón és Velencén - élvezhetik a vásárlók.
Az üzletlánc felmérése szerint a webshop-szolgáltatást főleg 35-44 éves városi vagy az agglomerációban élő családos, átlagjövedelem feletti keresettel rendelkező hölgyek, illetve a 65 éven felüli - nyugdíjas - korosztály tagjai veszik igénybe. Jellemző, hogy rendszeresen SPAR áruházakban vásárolnak hagyományos módon is, hűek a kedvelt márkáikhoz, ismerik és szeretik az üzletlánc termékeit. A megrendelők elsősorban különböző tejeket és ásványvizeket vesznek, hasonlóképpen nagy érdeklődést mutatnak a pékáruk és a csirkemellfilé iránt. Emellett az tapasztalható a keresletben, hogy - a 2020 tavaszi meredek emelkedés, a szokott nyári stagnálás, majd az ősztől az év végéig bekövetkező újabb felívelés után - 2021 tavaszától a tartós árucikkek a megszokottnál nagyobb aranyában jelennek meg a kosarakban. Különösen az élesztő és a liszt, illetve a toalettpapír fogyott jobban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A webshop számos digitális eszközön elérhető, okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is leadható a rendelés, amelynek kiszállításáról jelenleg 56 sofőr és 29 kisteherautó gondoskodik.
A webshop kiszállítási és a Drive-In - helyszíni - átvételi lehetősége a koronavírus-járvány miatt tavaly április elején a TAXI SHOPPING fuvarszolgáltatással egészült ki. A SPAR és a Főtaxi-csoport közös kezdeményezése az online shop azon vásárlóinak kínál egy újabb kényelmes és biztonságos alternatívát, akik nem tudnak vagy nem akarnak kimozdulni otthonukból, esetleg idős vagy beteg hozzátartozóik helyett intézik a bevásárlást. A népszerű taxis házhoz szállítás 2021. március 19-étől ismét igénybe vehető.
Mint ahogy a taxis kiszállítás során is biztosítják a fertőzések elkerülését, a SPAR online shop működése szintúgy a legszigorúbb egészségbiztonsági előírások betartásával történik. A kiszállító és az áruházi átvételt lebonyolító munkatársak maszkban és kesztyűben adják át a megrendelést, továbbá lehetőség van az online fizetési módra, illetőleg az érintésmentes átadásra is, melynek során a kiszállító kollégák a vásárlókkal nem kerülnek közvetlen fizikai kapcsolatba. Emellett a munka során használatos eszközöket is folyamatosan fertőtlenítik.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






