Rengetegen voltak a magyar boltokban hétvégén, de a pánikvásárlásokat megúsztuk

2021. március 8. 09:31 1 perc

Vámos György, a kereskedelmi szövetség főtitkárának tájékoztatása szerint bár a hétvégén kitartott a vásárlási lendület, de a beszerzések nem voltak pánikszerűek.

Ahogy arra a múlt csütörtöki bejelentés után számítani lehetett, a családok többsége már másnap megindult, hogy a kéthetes otthon tartózkodáshoz szükséges élelmiszereket és egyéb használati termékeket nagyobb arányban beszerezze.

"Erősebb volt a kereskedők forgalma" - röviden így összegezte a Magyar Nemzetnek az elmúlt hétvégi bolti helyzetet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

 

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?