16 °C Budapest

Borús kilátások: ismét elkezdtek rettegni a magyarok az elbocsátástól

2021. január 25. 06:45

A GKI konjunktúraindexe januárban érezhetően emelkedett. A járvány kezdete óta legmagasabb értékét érte el, de áprilisi zuhanásának még így is csak alig több mint felét dolgozta le. A GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával készített felmérés szerint az év első hónapjában az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak.

Az üzleti szférában januárban az építőipar kivételével minden ágazat derűlátóbbá vált, de a tavaly márciusi szintet csak az iparnak sikerült megközelítenie. Az ipari bizalmi index januárban már második hónapja emelkedett. Jobb lett az elmúlt és következő időszak termelésének, a rendelésállománynak (ezen belül az exportrendelésnek is), valamint a készletnek a megítélése. Az építőipari termelők hangulata az év elején kissé borúsabb lett, de a nyári, ősz eleji időszaknál így is jóval kedvezőbb. Januárban a magasépítők kilátásai valamelyest javultak, a mélyépítőké viszont kedvezőtlenebbé váltak. Az előző háromhavi termelés és a rendelésállomány megítélése kissé romlott.

A kereskedelmi bizalmi index a decemberinél jóval kisebb mértékben, de tovább nőtt.

Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, januárban éppen csökkent, míg a rendelések várható alakulásával és a készletekkel kapcsolatos vélemény kedvezőbb lett. A szolgáltatói bizalmi index januárban kissé emelkedett, javult az általános üzletmenet és főleg az elmúlt időszak forgalmának megítélése, a forgalmi várakozások viszont kissé romlottak.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága januárban összességében erősödött, ami elsősorban az iparnak köszönhető. Itt a létszám növelését tervező cégek száma a válság kezdete óta először, ráadásul érezhetően haladta meg a csökkentésre számítókét. A kereskedelmi és szolgáltató cégek foglalkoztatási szándéka minimálisan változott, az építőipariaké romlott.

Az emberek munkanélküliségtől való félelme viszont hónapok óta emelkedik.

Az áremelési törekvés az építőiparban - hosszú hónapok lassú csökkenése után - januárban megugrott, immár a cégek bő harmada készül áremelésre. Érezhetően erősödött az áremelési szándék az iparban is, a kereskedelemben nem változott (igaz e szektorban a legmagasabb az áremelést tervezők aránya), a szolgáltató ágazatban pedig csökkent. Érezhetően gyengült a fogyasztók inflációs várakozása. A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése minden ágaztában sokkal optimistábbá vált, legkevésbé a kereskedelemben, illetve a lakosság körében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A GKI fogyasztói bizalmi index januárban a decemberi jelentős csökkenést követően csaknem novemberi szintjére erősödött vissza, de így is érezhetően elmarad a tavaszi zuhanást követő eddigi - júliusi - csúcsától. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását decemberhez képest közepesen javulónak értékelte. A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése jelentősen javult. A fogyasztók az előző havinál kedvezőbbnek látták a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm