Az édességgyártók kiegyensúlyozott karácsonyi szezont várnak, miközben a fogyasztók továbbra is előnyben részesítik a hagyományos zselés szaloncukrokat.
A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások.
Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: "A jótálláshoz és szavatossághoz kapcsolódó rendelkezések 17 éve lényegében változatlanok voltak. Megújításokat különösen időszerűvé tette, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada ehhez a területhez kapcsolódik. Az elmúlt évek hatósági ellenőrzései alapján szinte minden második üzlet elmarasztalható volt kisebb-nagyobb jogsértésekben. Az új szabályok megkönnyítik a vásárlók garanciális ügyintézését, de a pontos határnapok a vállalkozásokat is segítik a fogyasztóbarát működésben."
A vevő joggal várja el, hogy a drágább termékek minőségéért, használhatóságáért hosszabb ideig vállaljon felelősséget a gyártó. A 2021. január elsejétől megvásárolt, 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre a továbbiakban is egy, a 100 ezer forintnál drágábbakra azonban már két, a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig érvényesíthetjük majd jótállási igényünket. A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen tartósabb termékek előállítására ösztönöz, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége.
A termékek rendeltetésszerű használat ellenére bekövetkező meghibásodása óhatatlanul bosszúságot okoz. Gyakran csak többszöri utánajárást követően kapjuk vissza, ezért hosszú ideig nélkülözni kényszerülhetünk egy-egy háztartási gépet vagy telefont. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egyes termékek szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhatott. A rövidebb határidők, a legfeljebb háromszori javítás után előírt csere vagy pénzvisszafizetés megóvja a vevőket a tartós várakoztatástól. A rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez.
2021. január 1-jétől a jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni készülékét. A jótállási idő csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba kijavításáról, és a termék ismét működőképes.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A j2021-től a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező. A jövőben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szavatosság és jótállás szabályozásának teljes megújításával védi a magyar családokat és a tisztességes vállalkozásokat. A tárca a január elsejével hatályba lépő módosításokat több közleményben ismertette. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi majd az előírások betartását.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








