10 °C Budapest

Megdrágul a temetkezés a járvány miatt: egyre többet kell várni a szertartásra

2020. december 15. 09:58

Nő a nyomás a temetkezési vállalatokon és a hamvasztóüzemeken: a Központi Statisztikai Hivatal utolsó elérhető heti adatai szerint november 9-e és 15-e között 3642-en hunytak el. A korábbi öt évben ugyanebben az időszakban átlagosan 2300-2400-an haltak meg. Ráadásul a dolgozókat itt sem kíméli a koronavírus, így kevesebb emberre jut több munka. A nagyobb városokban ezért megnőtt a búcsúztatásokra várakozás ideje, és több helyen áremelés történt.

A halálesetek számának megugrása miatt önmagában nagyobb a nyomás a temetkezési vállalatokon és a hamvasztóüzemeken is - írja a Népszava. A Magyarországi Krematóriumok Országos Szövetségének elnöke, Tóth Zoltán azt nyilatkozta, hogy az ország 17 hamvasztóüzeme még bírja a terhelést, bár a járvány kezdete óta vidéken is egyre több család választja az urnás temetést. Az üzemeket az eddig megszokott igények kétszeresére tervezték, jelenleg 60-70 százalékos leterheltséggel működnek, de Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Vas megyében az országos átlagnál nagyobb a kihasználtságuk. 

A nagyobb városokban megnőtt a búcsúztatásokra várakozás ideje is: sok helyen akár két hét is eltelhet a szertartásig. Ebben közrejátszik, hogy a világos órák száma is csökken, így napi 6-7 temetésnél többet nem tudnak vállalni. Az is lassítja a procedúrákat, hogy a temetkezési szolgáltatók dolgozóit sem kíméli a vírus. Az OTEI ugyan nem tudott pontos adattal szolgálni, de jelezte, hogy az ország több pontján megjelent a fertőzés az adminisztratív és a fizikai dolgozók körében is, a megbetegedések miatt nem egyszer túlóráznak a munkatársaik. 

Az országos szervezete cáfolják, hogy megnőtt volna a szolgáltatások ára a járvány kezdete óta, pedig a védő- és fertőtlenítő eszközök, a fertőzésben elhunytak kötelező elkülönített szállítása többletkiadást jelent a cégeknek. Azt állítják, ezeket a plusz kiadásokat nem terhelik át a családokra. A fővárosi BTI Zrt. honlapja szerint viszont 2021 januárjától egyes kellékek és szolgáltatások díja mégis nő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?