17 °C Budapest

Fontos vállalást jelentett be a Lidl: ezeket az élelmiszereket érinti

2020. november 26. 18:33

A vállalatnap mint nap tesz a fenntartható fejlődésért, a fenntarthatóság növeléséért és ezirányú elkötelezettségét jól jelzi, hogy - a diszkontláncok közül elsőként - kiadta magyarországi Fenntarthatósági Jelentését. Az áruházlánc az átfogó dokumentumban összefoglalta az elmúlt két gazdasági év kitűzött fenntarthatósági céljait, intézkedéseit és azok eredményeit.

A Lidl Magyarország nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden területen felelős vállalatként működjön, így kiemelten kezeli többek között a környezetvédelmet, a fenntartható termékkínálatot, a magyar beszállítók támogatását és helyzetbehozását, de a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás - többek között a magyar családok támogatása - is nagy hangsúlyt kap a vállalat stratégiájában. Az áruházlánc ezért elérkezettnek látta az időt arra, hogy kiadja első, magyarországi Fenntarthatósági Jelentését.

Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője elmondta: "Vállalatunk az elmúlt 16 évben a magyar élelmiszer-kiskereskedelem egyik meghatározó szereplőjévé vált. A siker azonban egyre növekvő felelősséggel is jár és mi  szeretnénk már ma gondoskodni a holnapról, a jövőről. Óriási öröm számunkra, hogy elkészülhetett ez a rendkívül tartalmas Fenntarthatósági Jelentés, melyből kiderül, hogy mit jelent számunkra a felelős üzleti működés és hogyan teszünk azért, hogy vállalatunkat a biztos jövőt szem előtt tartva építsük fel. Törekszünk arra, hogy nem csak üzleti sikereinkkel, de fenntarthatósági tevékenységünkkel is a piac jelentős szereplővé váljunk.

 

A magyar beszállítókért

Az áruházlánc különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében. A sikert jól jelzi, hogy a 2016 óta működő Beszállítói Akadémián keresztül 510 hazai kis-és középvállalatot segített piaci tudatosságuk és teljesítményük fejlesztésében. A vállalat igyekszik lehetőséget biztosítani arra is, hogy termékeik más országok üzleteinek polcaira is felkerülhessenek. A kezdeményezésnek köszönhetően a vállalat közreműködésével 2019-ben 490 magyar beszállító összesen 730-féle terméke jutott el 24 különböző Lidl-országba, mely nagyban hozzájárult exportteljesítményük növeléséhez. 

Változatos és fenntartható termékkínálat

A diszkontlánc már a beszállítók kiválasztásánál is ügyel a fenntarthatóságra és ezek mentén alakítja ki változatos és fenntartható termékkínálatát. Alapanyag-beszerzésre vonatkozó vállalásainak köszönhetően támogatja például a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat, mely mind a termelők, mind a környezetvédelem szempontjából fontos lépések. Az áruházlánc törekszik arra is, hogy egyre nagyobb arányban kínáljon olyan textiltermékeket, amelyek előállítása fenntartható alapanyagokból és eljárással történik. A környezeti hatások csökkentése mellett pedig az áruházlánc igyekszik a fenntartható termékek iránti igényeket is kiszolgálni, melynek sikerét jelzi, hogy 2019-ben 9százalék volt az értékesített saját márkás fenntartható termékek aránya.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Környezetbarát gondolkodás

A környezetvédelmet szem előtt tartva a diszkontlánc csatlakozott a Schwarz Csoport nemzetközi műanyagstratégiájához, a REset Plastic kezdeményezéshez, melyben célul tűzte ki, hogy 2025-re 20 százalékkal csökkentse műanyagfelhasználását, és a saját márkás termékek csomagolóanyagainak 100%-át maximálisan újrahasznosíthatóvá tegye. Ugyanakkor a környezettudatos szemlélet a saját működési folyamataiban is kiemelten fontos. A diszkontlánc folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlessze energiahatékonysági teljesítményét. Az energiafogyasztás csökkentésére irányuló intézkedéseinek köszönhetően az elmúlt két évben 3000 tonna CO2-kibocsátást előzött meg.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm