13 °C Budapest

Csökkenő forgalom a boltokban: csak egy módon élhetnek túl

2020. november 5. 21:07

A pandémia és a szociális távolságtartás alapjaiban változtatta meg a magyar fogyasztási szokásokat. A vevőkiszolgálásban is izgalmas időszakot élünk: most nemcsak a felkészültebb és kedvesebb személyzet, hanem a biztonságérzet megteremtése dönt a versenytársak között. 

A járványhelyzet súlyosbodásával egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a hazai kiskereskedelmi üzletek tulajdonosai. A nyári enyhébb időszakot követően újra forgalomcsökkenéssel kellett szembenézni, és kevés olyan eszköz van, ami segít visszaszerezni a vásárlók bizalmát. Ez a trend, vagyis a hétről-hétre változó fogyasztói magatartás nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon problémát okoz. Egy, az ausztrál piacon végzett felmérés megkérdezettjeinek 41 százaléka nyilatkozta azt, hogy a koronavírus hosszútávon is jelentős mértékben alakította át a fogyasztók szokásait. "Amíg a veszélyérzet fennáll, a vásárlók azokat a boltokat fogják előnyben részesíteni, ahol biztonságban érzik magukat" - mondta Mózes István, a ClientFirst Consulting ügyvezetője. Hozzátette: "A nemzetközi kutatások rámutattak, hogy a fogyasztók igénylik a hiteles és pontos tájékoztatást, és tudni akarják, melyik üzletben fordítanak kiemelt figyelmet a szabályok betartására és a biztonságos kiszolgálásra."

Próbavásárlásokkal és ügyfélvéleményekkel mérik fel az üzleteket

A szakértő azt is kiemelte, hogy ha egy üzletbe belépve a vevő azt érzékeli, hogy az összes munkatárs maszkban fogadja, a kasszánál megfelelően el van különítve a pénztáros, kézfertőtlenítő pontok vannak kihelyezve és biztosított a bankkártyás fizetés, akkor nagyobb bizalommal fordul a cég által forgalmazott termékek iránt is. A mindennapi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy jelentős az eltérés a szabályok betartásában. A minősítési rendszerben a próbavásárlások során pontosan ezeket a területeket mérik fel, és díjazzák azokat a vállalkozásokat, akik komolyan veszik a szabályozást.

Válság idején éri meg a legjobban az ügyfélélménybe fektetni

A ClientFirst Consulting az utóbbi közel húsz évben évente több tízezer próbavásárlói teszttel méri fel a cégek ügyfélkiszolgálási szintjét. A terület hazai szakértőjeként már a 2008-as pénzügyi válságból is vannak eredményeik, így érdekes összehasonlítási alappal rendelkeznek a jelenlegi helyzet kezeléséhez. "Korábbi méréseink alapján kijelenthető, hogy az ügyfélkiszolgálás színvonalának növekedése néhány éven belül akár 20-30 százalékos átlagos árbevétel növekedést is hozhat. Válság idején a fejlődés elsősorban a megtartásban jelentkezik, vagyis a forgalom csökkenése kerülhető el a pontos, szakértő és kedves kiszolgálással" - mondta Mózes István. A jelenlegi helyzet ugyanakkor azért más, mert a gazdasági visszaesés és az egészségügyi válság egyszerre sújtja az üzleteket: "A vevőszerzés- és megtartás mindig a bizalomépítésről szólt. Ennek útja most a biztonságos kiszolgálás, melynek érdekében mindent meg kell tenni az üzleteknek. A minősítési rendszerünk lényege, hogy jutalmazza az ebben kiváló cégeket, és segítse a fogyasztók tájékozódását különösen az előttünk álló karácsonyi időszakban" - tette hozzá Mózes István.

A személyes ügyfélkiszolgálás mellett nagyon fontos terület a digitális megoldások térnyerése a kockázatok csökkentése miatt.

Számos olyan iparág állt át részben vagy egészben az online ügyfélkiszolgálásra, ami korábban hagyományos módon működött, és nagyon igényelte a személyes jelenlétet. A fodrász- és szépségszalonoknál bevett gyakorlat lett az online időpontfoglalás a kis térben felgyülemlő tömeg elkerülésére. Az élményekre építő luxuséttermek közül is sokan vezették be a házhozszállítást. A privátbankár szolgáltatást, befektetési tanácsadást is online konzultációkkal oldották meg. Az ügyvédi irodák is folyamatosan digitalizálják folyamataikat, és már szinte minden dokumentumot elektronikusan hitelesítenek és online tárolnak. Mivel a vevők megszokták, hogy problémáikat a járványhelyzet alatt otthonról is hatékonyan meg tudták oldani, igényeikre választ kaphattak online vagy telefonos megoldással is, erre a jövőben is elvárásként, alapvetésként fognak tekinteni. "Sokan automatizált megoldásokkal próbálják növelni a hatékonyságot, de ha a vásárlónak döntenie kell egy robot és egy emberi hang, vagy egy chatbot és egy ügyintéző között, akkor szinte mindig az utóbbit fogja választani." - mondta az ügyfélélmény szakértő. Az eddig ebben kevésbé jártas cégeknek elsősorban arra kell ügyelni, hogy telefonon és online is figyeljenek a gyorsaságra, kedvességre és a vevő problémájára adott megoldása. "Fontos, hogy ne féljünk az újításoktól. Ebben az időszakban a vásárlók is megértőbbek. Merni kell újítani, és a kisebb fennakadások ellenére is megéri olyan megoldásokba fektetni, amelyek hosszabbtávon bizalmat építenek a vevőkörben" - zárta Mózes István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem