Nagyot hibáztak: durva bírságot kapott ez az étrend-kiegészítő forgalmazó cég

2020. október 27. 13:29 1 perc

Ismételten jogsértő módon reklámozta forgalmazója a CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítőt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 47 milliós bírságot rótt ki a vállalkozásra - közölte a hivatal kedden.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy az Innovelle Pharma Kft. megsértette az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásokra irányadó jogszabályi rendelkezéseket, amikor CalciTrio nevű étrend-kiegészítő filmtabletta és pezsgőtabletta termékeiről megtévesztő, nem engedélyezett állításokat tett sajtó-, televízió- és internetes reklámjaiban.

A cég megtévesztően állította reklámjaiban, hogy terméke segít abban, hogy a kalcium eljusson a csontokhoz és beépüljön. Az európai közösségi jog vonatkozó szabályozása szerint kizárólag azt állíthatta volna, hogy termékének összetevője részt vesz a normál csontozat fenntartásában.

A vállalkozás kereskedelmi gyakorlata ezért tisztességtelennek minősült.

A GVH két éve zárta le versenyfelügyeleti eljárását az Innovelle Pharma Kft.-vel szemben, melyben többek között ugyanezen termék kapcsán, ugyanezen magatartás miatt állapított meg jogsértést. A versenyhatóság ezúttal már az ismétlődő törvénysértést is figyelembe vette, és 46,9 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a vállalkozásra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?