7 °C Budapest

Szűkösnek ígérkezik az idei karácsony: kevesebb ajándék, visszafogott költés várható

2020. szeptember 29. 19:02

Egyértelmű, hogy a második járványos hullámban óvatosak a családok a költekezésben. Az élelmiszervásárlásban hozzák a kötelezőt, némileg többet is pakolnak a kosárba, bár igyekeznek kevesebb alkalommal menni a boltba. Tisztálkodószerekből, tisztítószerekből megint sokkal több fogy, de az iparcikkes boltokat azért el is kerülgetik a vásárlók. A vendéglátás, utazás, autóvásárlás, a fogyasztási kiadások más szigetei lejjebb csúsztak, húzzák lefelé a mérleget.

A járványügyi szakemberek sokszor elmondták már, hogy a maszkviselettől függ, szükségesek lehetnek-e újabb szigorítások. A kormány pedig úgy kerülgeti a gazdaságot is fékező korlátozásokat, mint vírusfélő vásárló a boltokat: csak ha nagyon kell - írja a blokkk.com. De hát egyes szomszédos országokban már nagyobbat is szigorítanának, Magyarország egyes régiói pedig többek szemében egyre vörösebbek. Így azért övezi némi bizonytalanság, milyen további járványellenes intézkedések léphetnek be. És ezek megrázhatják a pénztárcáját is a családoknak, nem is kicsit.

A húsvéti nagy roham is visszafogott volt a kijárási korlátozás időszakában, így számolni lehet azzal, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás pusztán a vásárlók óvatossága miatt eleve mérsékeltebb lesz a korábbiaknál.

Az év végi ünnepi vásárlásokat megelőző novemberi black friday sem fog előreláthatóan akkorát durranni, mint korábban, a háziasszonyok ott is rövidebb bevásárlólistákat pötyögnek majd össze (áprilisban az dobta meg a kétszeresére a webáruházakat, hogy az iparcikkes boltok zárva voltak). Az éttermekben is egyenlőre csak 23 óráig lehetnek vendégek, így szilveszterkor egy órával előbb kell majd koccintani, ha minden így marad.

És akkor most mi lesz a pénztárcánkkal

A családok költekezése attól függ döntő részben, mennyi pénz lapul a hó végi borítékban, másik oldalról a gazdaság teljesítményétől, hiszen ez határozza meg a bérfizetési lehetőségeket. Nos, az elmúlt évek 10% körüli keresetnövekedése le fog ülni egy jóval kisebb székre, emellett növekedni fog a kisebb jövedelműek köre, például a juttatások faragása, vagy éppen a részmunkaidővel menthető dolgozók átsorolása miatt. És a közmunkások tábora erősödni fog.

A nyugdíjasok megkapják a nyugdíjukat, csak éppen az árcédulákat fogják sűrűbben mustrálni. Gyógyír a bajban, hogy a családtámogatások a kormányzati szándékok alapján még erősödni is fognak. Igaz, például egy lakáshitelhez jövedelemigazolás is kell. De másik oldalról a hiteltörlesztési moratórium, ami hosszabb is lesz a legrászorultabbaknál, jócskán felfelé húzza a támogatások mérlegét.

Aki korábban belenyúlt a hiteles kosárba, de most elvesztette a jövedelmét, vagy annak egy részét a járvány miatt, annak legalább a behajtás rémével nem kell számolnia. Úgy tűnik számunkra,

ez a legerősebb mentőkötél a családok számára, amit nem csak a puszta számokkal kell mérni, hanem a családi költségvetés legborúsabb rémálma elöli menekvés lehetőségeként is.

A boltos világ buktája a legkisebb

Így előreláthatóan a családi költségvetés kisebbet fog esni 2020-ban, mint a gazdaság teljesítménye, mivel a családtámogatások fékezni fogják a zuhanást. A legnagyobb eséseket mutató második negyedévben így történt. A családi költekezés legnagyobb szeletét adó boltos költekezés a harmadik negyedévben az előző évi szint körül mozgott, a statisztika szerint a 0 - +1% közötti sávban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A teljes családi költekezés azonban nem érhette el a korábbi szintet, mivel a vendéglátásra, utazásra, vagy például autóvásárlásra fordított további kiadások már kevésbé apasztották a pénztárcákat, óvatosak voltak a háziasszonyok, különösen a járvány nyár - augusztus - végén indult felfutása miatt. És ebben benne van egy 3,6%-os drágulás is (az MNB ezzel számol), ami a családi összköltekezésben 800 milliárd forint körüli, ezen belül a boltos vásárlásokban pedig egy 450 milliárd forint körüli összeget jelent.

Az infláció ennyit rág a kenyerünkből.

Varga pénzügyminiszter most 5-6%-os GDP visszaeséssel számol 2020-ban, ettől nem tér el nagyságrendjét nézve sokban a Magyar Nemzeti Bank elnökének 5,1-6,8%-os előrejelzése, bár jelenleg - ha csak tizedekkel is, de - ő a borúlátóbb (az első hullám idején fordítva volt, de akkor azt vetítették előre a járványügyi szakemberek, hogy a második hullám kisebb lehet az elsőnél).

2021-ben már növekedéssel számolnak a gazdaságpolitikai műhelyek, de hát egyrészt a gödröt jelentő 2020-hoz képest, másrészt ez a bővülés kisebb lesz, mint a 2020-as visszaesés, esetleg a legkedvezőbb esetben azt elérheti. Ez azt is jelenti, hogy csak 2022-ben lépheti túl a magyar gazdaság teljesítménye a járvány előtti szintet. A 2019-es esztendőét. Így két év kiesik az előrelépés kockáiból, a családi költekezésben is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem