Leesik az állad, ha meglátod, milyen árak vannak a szlovák Tescóban, Lidlben

2020. február 13. 11:01

Még ugyanazoknak a termékeknek is jócskán eltér az áruk Magyarországon és Szlovákiában. A Pénzcentrum összehasonlítása szerint ugyanis komoly különbségek mutatkoznak az itthon, illetve az északi szomszédunknál tapasztalható élelmiszerárak között. De nem is akármilyenek. Ezúttal azonban nem a mi javunkra, hiszen elemzésünk szerint, 2 üzletlánc, 19 összehasonlított termék közül szinte minden drágább Szlovákiában, mint Magyarországon. Sokszor nem is kevéssel. Lesz itt minden, sertéskaraj, csirkecomb, narancs, alma, de még édesburgonya és gluténmentes csirke nuggets is. 

Korábbi ár-összehasonlító cikkünkben a Pénzcentrumon azt vizsgáltuk meg, hogy teljesen ugyanazokat a termékeket mennyiért lehet megvásárolni Magyarországon, illetve Olaszországban egy Sparban vagy egy Lidlben. Nagy megdöbbenésünkre azt találtuk, hogy az általunk bemutatott 28 termék közül 15 esetben jobban járnánk, ha Észak-Olaszországban vásárolnánk őket. Mindezt úgy, hogy a csizmában az átlagos havi nettó keresetek 2,7-szerese az itthon tapasztalhatónak. 

Folytatva sorozatunkat most elhagyjuk Dél-Európát, és Magyarországtól északra, közvetlen szomszédunk háza táján söprögetünk kicsit. Száguldó riporterünk ezúttal ugyanis Szlovákiból hozott friss Lidl és Tesco akciós újságokat, így megint lehetőségünk nyílt arra, hogy pontosan ugyanazokat a termékek árait hasonlítsuk össze, hogy kiderüljön, mi, hol, mennyibe kerül.

Csapjunk a lecsóba

A legfrissebb Eurostat adatok szerint a magyar háztartások teljes, éves kiadásaiból 18,1 százalékot szakít ki az élelmezés (alkohol nélkül), ez az EU-ban a 6. legmagasabbnak számít. Ezzel szemben egy átlagos szlovák háztartás kiadásainak 17,4 százalékát költi élelmezésre (alkohol nélkül), amivel ők a 8. helyet foglalják el az EU-s listán. 

Jól látszik tehát, hogy északi szomszédunk és köztünk nincs nagy különbség ezen a téren, ahogy a kereseteket illetően sem nagy az eltérés. A Reiner Fischer korábbi, 2018-as összehasonlításra alkalmas adatai szerint egy átlagos szlovák, feburát 14-i MNB középárfolyamon, azaz 338 forintos euró-forint árfolyamon számolva 252 824 forintot keres nettóban, míg egy magyar 214 630-at (2018-as adatok!). 

De mit jelent ez a gyakorlatban? Egyáltalán megéri még átjárni az északi szomszédokhoz bevásárolni? Milyen árakon kaphatók ott ugyanazok a termékek, mint Magyarországon? Mielőtt erre választ adnánk, azt még fontos kiemelni, hogy jelenleg a forint az euróhoz képest soha nem látott mértékben gyenge, február 12-i MNB középárfolyam szerint például 338 forintot ért egy euró. Mi is ezzel a számmal fogunk számolni. Mindezeken felül persze azt is fontos leszögezni, az hogy egy adott termék, egy adott országban/áruházban mennyibe kerül, az a márkán és kiszerelésen felül még rengeteg mindentől függ. Úgy például, mint: 

  • Árfolyamingadozás
  • A gyártók mennyiért szállítják a terméket
  • A kereskedők mekkora árréssel dolgoznak
  • A különböző országok nagymértékben eltérő adóterhei (például a magyar áfa: 27% (legmagasabb az EU-ban); szlovák áfa: 20%)
  • Akciós időszakok

Most ugrik a majom a vízbe

Táblázatunk összehasonlításából (nem akciós árak) jól látszik, hogy bizony a 

szlovák Lidlben mind a 8, általunk vizsgált termék egységára drágább, mint a Magyarországon tapasztalható.

Így például északi szomszédunknál drágább a narancs, a mangó, a csirkecombfilé, az egészcsirke, a sertéskaraj, az édesburgonya de még a gluténmentes csirke és a szalámis pizza is. Úgy látszik tehát, hogy a ma tapasztalható rendkívül gyenge forinttal számolva a magyar vásárolóknak semmiképp nem éri meg átugraniuk a határon túlra, a szlovákoknak azonban simán megéri bejönni hozzánk, ugyanis a listánkon szereplő termékekhez jócskán olcsóbban hozzá tudnak jutni nálunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha listánkon szereplő 8 termék egységárait (mindenből egy egységet véve) összeadjuk, kiderül, hogy Magyarországon az e termékekből álló kosár ára 9 753 forintra jönne ki ma, míg Szlovákiában ugyanezért a kosárért 12 482 forintot kellene fizetni. Azaz idehaza 2 729 forintot spórolunk. Persze mint azt a felvezetésben láttuk a szlovákok némiképp átlagosan többet keresnek, a forint pedig sosem volt ilyen gyenge, tehát az átváltott árak jó magasan vannak.

Mi a helyzet a hipernél?

A Tesco kínálatából 11 termék árát hasonlítottuk össze, és azt találtuk, hogy az egységárakat tekintve 

Magyarországon 8 termék olcsóbb, és csupán 3 termék drágább, mint az északi szomszédunknál.

Ezek alapján egy magyarországi Tescóban drágábban lehet megvásárolni a Jogobella joghurtot, a Golden alma kilóját, valamint a kimérős földimogyorót. Ezzel szemben nálunk olcsóbb a sertéskaraj, a pomelo, a narancs, az egész csirke, a Lipton Ice Tea, a csirkecomb, a Bonduelle konzerv, és még a nagy Milka csoki is. 

Természetesen kiszámoltuk azt is, hogy ha a listánkról tételesen egy-egy egységnyi áru kerülne a kosarunkba, akkor mennyit fizetnénk összesen a kasszánál. Egy szlovák Tescóban a mostani rendkívül gyenge forinttal számolva 9089 forintra jönne ki a ceh, míg Magyarországon 8250-ra.

Ez összesen 839 forintos eltérés, ennyivel lenne olcsóbb tehát hazánkban beszerezni a szóban forgó termékeket, mint Szlovákiában.

Menjünk vagy maradjunk?

Ahogy az a Pénzcentrum árösszehasonlításából kiderült, a szlovák üzletek némileg, de szinte kivétel nélkül drágábbak, mint a magyarok. Ennek persze jelenleg egyik fő oka az lehet, hogy a forint soha nem látott mértékben gyengült az eruóhoz képest. Ezzel együtt mára azonban jóval elképzelhetőbbé vált, hogy a Szlovák szomszédok ruccannak át Magyarországra bevásárolni, semmint, hogy a magyarok kelnének útra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm