A globális benchmarknak számító Brent nyersolaj ára pénteken hordónként 88 dollár körül alakult
Tavalyi árakkal, de rengeteg újdonsággal készülnek a karácsonyi rohamra idén a magyar halászok. A hazai halfogyasztás pedig évről évre nő. Mivel a haltermés idén bőséges, ezért mindenféle fajtából várható kínálat a piacon, újdonságok is lesznek.
Jelentősen növelnék a közvetlen értékesítést is a tógazdaságok, mivel így könnyebben tarthatják az alacsonyabb fogyasztói árakat, de a termelők jövedelmezősége is megmarad - mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke pedig arról számolt be, hogy jó évet zár a hazai ágazat, és bíznak abban, hogy jövőre is megmarad a keresleti piac - írja az Infostart.
Kicsit mindig jobb a karácsonyi rendelés, mint az előző évi, köszönhetően annak is, hogy az emberek egyre inkább rájönnek, nemcsak a karácsony miatt, hanem az egészségük miatt is fontos a halfogyasztás - vélekedett Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.
Újdonság a pecsenyeharcsa, a magyar szürkeharcsa megjelenése a piacon, amelyből két-három kilós korában, a szakember megfogalmazása szerint "szenzációs ételek készíthetők". Süllőből gyengébb, míg pisztrángból, tokhalakból és pontyból bőséges és folyamatos a választék. Lehet válogatni a 1,5-2 kilósoktól az egészen nagy, 3,5-4 kilós példányokig.
Ami a legfontosabb: nem fognak emelkedni az árak, emelte ki Lévai Ferenc, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy a vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, miután az inflációt és az egyéb áremelkedések nyűgeit a halászok viselik, köszönhetően a bőséges keresletnek és a halfogyasztás évközbeni fogyasztásának népszerűsítésére vonatkozó szándéknak.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.






