Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva
Kisebb tűz volt a budapesti Árkád bevásárlóközpontban - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Kolozsi Péter tájékoztatása szerint a bevásárlóközpont automata oltóberendezése már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltotta tüzet, amely egy utcaszint alatti irodában keletkezett. A helyiségben számítástechnikai berendezések gyulladtak meg. Az irodában tartózkodó öt embert vizsgálják az orvosok.
A bevásárlóközpont eladóterébe nem jutott füst, de a biztonság kedvéért kiürítik az épületet - közölte Kolozsi Péter. Kicsivel dél előtt tűz miatt riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat Budapesten az Örs vezér terének X. kerületi részére, egy bevásárlóközponthoz.
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak az Árkádhoz, ahol kiderült: számítástechnikai berendezések gyulladtak meg egy utcaszint alatti, mintegy 10 négyzetméteres irodában, ahol kisebb tüzet okoztak. A tűz által érintett szintről az egységek öt embert kikísértek és átadtak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság doktorszolgálatának.
A biztonsági szolgálat kiürítette az épületet, mintegy ezer embernek kellett távoznia. Azóta a katasztrófavédelem honlapja szerint már visszatérhettek az ott dolgozók és hamarosan a vásárlók is az Árkádba.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







