Egy QR-kód beolvasása vagy egy fizetési kérelem jóváhagyása is elegendő az ingyenes átutalás elindításához. Mutatjuk, mire jó a qvik!
Az utóbbi években átalakult az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Több kisebb vizsgálattal, a rendelkezésére álló adatok (online pénztárgép, EKÁER) felhasználásával "szondázza", vajon az adózók betartják-e a jogszabályokat. Mélyre ható ellenőrzésbe mostanság már csak ott kezd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ahol "biztosra mehet". Ilyenkor általában sikerrel is jár.
Az adóhatóság statisztikái szerint 2018-ban az adóellenőrzések 92,5 százaléka a "hagyományos" revíziónál rövidebb és kevésbé alapos, úgynevezett jogkövetési vizsgálat volt. Az ilyen típusú vizsgálatok száma egy év alatt 36 százalékkal nőtt, míg a lezárt időszakot érintő, "hagyományos" adóellenőrzések aránya 2018-ban mindössze 7,5 százalékos volt. Az adóhatóság hatékonyságára azonban így sem lehet panasz. Négy elindított hagyományos adóellenőrzésből három eredményes volt, a jogkövetési vizsgálatoknál viszont csak 14 százalék ez az arány.
- hívta fel a figyelmet dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezető ügyvédje. Hozzátette: a feltárt jogsértések 90 százaléka az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik. Az ellenőrzési irányok meghatározására, a kockázatos adózók beazonosítására az adóhatóság a rendelkezésére álló, folyamatosan bővülő adatvagyont használja. Ennek legjelentősebb eleme a valós idejű számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, mely az online pénztárgépes adatszolgáltatással kiegészülve lehetővé teszi, hogy az adóhatóság valamennyi jelentősebb összegű belföldi ügyletre rálásson. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szintén fontos eszköz a NAV kezében, hiszen az áruforgalom ellenőrzésével számos esetben azonosíthat adóelkerülési próbálkozásokat.
- tette hozzá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere. A NAV 2018-ban összesen 177 107 ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeképpen 257,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. A kiszabott adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék összege pedig meghaladta a 198 milliárd forintot. Az adóhatóság a kiemelt célok érdekében alapvetően az önkéntes jogkövetés támogatására, a kiemelt adózók, valamint a jelentős költségvetési kockázattal rendelkező körök tevékenységének ellenőrzésére helyezte a hangsúlyt.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







