A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
Az okostelefonra letölthető, gondolkodást igénylő játékok sokkal alkalmasabbak a munka utáni kikapcsolódásra, mint az erre a célra alkotott alkalmazások, vagy a népszerű stresszlevezető játékok, mint például a fidget spinner - állítja egy kutatás. Sőt, az okostelefonon játszók a játék után energikusabbnak, éberebbnek vallották magukat, a fidget spinnerrel játszók és a relaxációs alkalmazást használók ellenben fáradtabbnak mondták magukat. A kutatás egyik vezetője szerint az okostelefonos játékok megoldást jelenthetnek a munkahelyi stresszből történő regenerációra.
Bár ma már majdnem mindenkinek van okostelefonja, a kütyük megítélése ennek ellenére nem egyértelmű. Sok szülő óvja gyermekét a túl korai használattól, attól félve, hogy a gyermek ráfügg a készülékre, és teljesen kiszakad a valóságból. Nos, ilyen kiszakadást az okostelefon valóban előidéz egy mentális "kiszakadást", ez azt azonban inkább az előnyére kell írnunk, mint a hátrányára egy friss kutatás szerint - számol be a Dailymail.
A University London és a Bath University közös kutatásában 45 főnél vizsgálták (mindannyian 19 és 36 év közöttiek), hogy a trükkös okostelefonos játékok, a relaxációs alkalmazások, vagy az olyan stresszlevezető játékok, mint a hazánkban is népszerű fidget-spinner milyen mértékben képesek oldani a feszültséget. A vizsgálat előtt egy 15 perces matematikai tesztet kaptak, ezután megkérték őket, hogy használják a fenti alkalmazásokat.
A játékot használók arról számoltak be, hogy a teszt után sokkal kiegyensúlyozottabbnak és energikusabbnak érezték magukat, ezzel szemben a fidget-spinnert és a meditációs appokat használók még fáradtabbak lettek. A hatás eredményét hosszabb távon is igazolták: a tesztet további 5 napig folytatták egy 20 résztvevőből álló csoporton, és az okostelefonon játszók arról számoltak be, hogy az öt nap során egyre energikusabbak, frissebbek lettek, a teszteredményeik egyre jobbak lettek. Ezzel szemben a meditációs applikációt használóknál fordított volt a trend: ők egyre fáradtabbak lettek a hét folyamán.
- mondta Anna Cox professzor, a tanulmány társszerzője. Emily Collins, a kutatás másik vezetője egészen addig ment, hogy kijelentette: az okostelefonok hatékony eszközei lehetnek a munkahelyi stressz levezetésének, ezért hosszútávon jótékony hatásuk van a munkavállalók mentális egészségére. A kutatók szerint egyébként az eredmény meglepő, de nem véletlen: az okostelefonok kiszakítanak minket a valóságból játék közben, és egyáltalán nem gondolunk a munkára ilyenkor.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






