-3 °C Budapest

Na ne! Durván drágul több alapélelmiszer is a magyar boltokban

2019. július 20. 10:10

Idén júniusban átlagosan 220 forintba került a legkeresettebb, 1,5 százalékos UHT tej, annyiba, mint januárban, ám most ismét drágulhat a terméktanács szerint - számolt be az RTL Klub Híradója.

A júniusi nagy melegben a hőstressz hatására a tehenek csaknem 10 százalékkal kevesebb tejet adtak, mint egy átlagos hőmérsékletű hónapban, miközben a tejiparnak is többet kell bérekre költenie, sőt, azt mondják, minden költségük drágult. Ennek az a következménye, hogy áremelés lesz a tejek és a tejtermékek esetében Magyarországon.

Két és fél éve nem változott a nyers tej felvásárlási ára, pedig a termelőknek már legalább 5-10 százalékkal többe kerül az előállítása. A tartós tej az áfacsökkentés előtti szintet is elérheti idén ősszel. 

A KSH szerint a sajtok 6,5 százalék, a vajak 5,6 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt - ezek is tovább drágulhatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 29. szerda
Taksony
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm