Vidéken is dübörög a lakáspiac: továbbra is nő az építési kedv

2019. március 14. 15:00

Az építőipar 29,1 százalékos emelkedést ért el januárban, ami a magas viszonyítási alap miatt is kiemelkedő bővülés jelent. A 2017. januári adatnál ez több mint 80 százalékkal nagyobb értéket jelent. A lakásépítéseket is magában foglaló épületépítéseknél 28,2 százalékos volt a növekedés - derült ki egy friss közleményből. 

Az elemzés szerint továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a piacot: idén januárban 7 százalékkal több lakás megépítésére adtak ki engedélyt, mint egy évvel korábban. 2017 januárjához képest pedig több mint 30 százalékos növekedés látható. A társasház-építési engedélyek száma pedig 12,3 százalékkal nőtt éves szinten. Az idei év első két hónapjában az ingatlan.com-on meghirdetett új lakások és házak száma tavalyhoz képest 77 százalékkal nőtt a községekben, és 38 százalékkal emelkedett a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken -derült ki a portál elemzéséből.

Folytatódik az építőipari boom

Januárban 29,1 százalékos volt a növekedés, a tavalyi egész éves 22,3 százalékos bővülés után. A lakásépítéseket is magában foglaló épületépítéseknél januárban 28,2 százalékos volt a bővülés Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a januári eredmény értékelésekor figyelembe kell venni a bázishatást, tavaly januárban ugyanis kiugró, több mint 40 százalékos emelkedés produkált az ágazat. A 2017. januári adatokhoz képest ez 82 százalékos növekedést jelent.

A szakemerek szerint a lakásépítési kedv továbbra is erős. Ezt bizonyítja, hogy januárban 991 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami 7 százalékkal haladja meg tavaly januári szintet, 2017 első hónapjához képest - azaz kétéves távlatban - pedig 31 százalékos emelkedésnek felel meg. 2015 óta pedig a legmagasabb januári adat. Januárban 5 százalékkal nőtt az egylakásos épületekre, gyakorlatilag a családi házakra kiadott engedélyek száma, a társasházakra kiadott engedélyeké pedig 12 százalékkal 328-ra emelkedett. Nem minden engedélyből lesz végül valóban lakás, de a januári növekedés egyértelműen a lakásépítési kedv fokozódását mutatja. Szintén erre utal, hogy januárban az épületépítésekre kötött szerződésállomány január végén 30,5 százalékkal volt magasabb, igaz, ebben a lakások mellett ipari, kulturális és sportlétesítmények építésére vonatkozó megbízások is szerepelnek, fejtette ki Balogh László.

Az felmérés alapján az idei év rendhagyó lesz több szempontból is: idén januárban és februárban országosan 4 százalékkal több újépítésű ingatlant hirdettek meg eladásra az előző év első két hónapjához képest. A fővároson kívül volt kiugró a növekedés: a községekben 77 százalékkal több új lakást és házat hirdettek meg, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban pedig 38 százalékkal nőtt a meghirdetett új lakóingatlanok száma. Az idei élénkülés egyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt években megkezdett társasház-fejlesztések jelentős része befejeződik, így 20 ezer új lakás kerülhet a piacra. Emellett az állami lakáspiaci intézkedések, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bővítése júliustól mind a használt, mind az új lakások piacán újabb élénkülést eredményezhet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem