A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését.
A bérfőzdék az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő - írja a Magyar Idők.
Az elmúlt években majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. A bérfőzdék pedig az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő - írja a lap.
A NAV kimutatási alapján tavaly kb. 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet. Az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.
A kimutatásokból kiderült továbbá, hogy sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak, a főzést már szakemberekre bízták. Ez azt jelentette, hogy nagyjából 8,3 millió liter 50 fokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el a főzdék.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






