9 °C Budapest

Érdemes rohanni a Tescóba, Aldiba: 50 százalékos akciók élesedtek a héten

2019. január 24. 14:30

Európai statisztikák szerint a magyarok kirívóan sok pénzüket költik el élelmiszerekre. Arányosan az EU 5. legrosszabb helyén állunk e tekintetben. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mekkora kedvezményeket realizálhatunk egy-egy hétvégi bevásárlás során. Éppen ezért a Pénzcentrum most összegyűjtötte a magyar boltok top 5 akcióit a negyedik hétről. 

A magyar háztartások kiadásuk 18,2 százalékát fordították élelmiszerre és nem alkoholos italokra 2017-ben- derült ki az Eurostat jelentéséből. Ez az ötödik legmagasabb arány, ha az egész Európai Uniót nézzük, és az EU átlagnak is (12,2 százalék) 6 százalékkal vagyunk fölötte.

Mindez tehát azt jelenti, hogy az élelmezés rendkívül megterheli egy átlagos magyar háztartás havi büdzséjét, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a hétvégi nagybevásárlás alkalmával mekkora akciókkal számolhatunk a bevásárlás során. Ennek okán a Pénzcentrum most összegyűjtötte, melyik a boltokban kínált 5 legnagyobb arányú árleszállítás a 4. héten.

Tesco

  • Narancs: kilója 499 forint helyett 249 forint, 50 százalékos akció
  • Fehér pomelo: darabja 499 forint helyett 299, 40 százalékos akció
  • Fehér szőlő mag nélküli: fél kilós csomagja 799 forint helyett 499-be kerül, 37 százalékos kedvezmény
  • Jogobella gyümölcsjoghurt: 150 grammos kiszerelés, 159 forint helyett 99 forint, 37 százalékos árleszállítás
  • Magyar UHT tej (2,8%): 1 literes doboz 309 helyett 109 forint, 35 százalékos akció

A Tesco további akcióit itt találod!

Lidl

  • Teljes kiőrlésű rozszsemle: 1 darab 79 forint helyett 49 forint, 37 százalékos akció
  • Frissföl: 1 doboz (800g) 399 forint helyett 259 forint, 35 százalékos akció
  • Narancs: kilója 299 forint helyett 199 forint, 33 százalékos kedvezmény
  • Sertés Cabanossi kolbász: 120 grammos csomag 399 forint helyet 269, 32 százalékos akció
  • Belga csokoládés-meggyes párna: darabja 129 forint helyett 89-be kerül, 31 százalékos akció

A diszkont 4. heti kedvezményes kiadványát itt találod!

Aldi

  • Mangó: 1 darab 399 forint helyett 199 forint, 50 százalékos akció
  • Citrom: kilója 599 forint helyett 329 forint, 45 százalékos kedvezmény
  • Grandesa lekvár: többféle ízben 499 forint helyett 299-be kerül, 40 százalékos akció
  • Mandarin: 449 forint helyett 299 forint a 4. héten, 33 százalékos kedvezmény
  • Gnocchi vagy tortelloni: 299 forint helyett 209 forint, 30 százalékos akció

Az Aldi további akcióit itt keresd!

Spar

  • Korpás zsemle: 1 darab 49 helyett 29 forint, 40 százalékos akció
  • Disznósajt: 10 dekája 199 forint helyett 119 forint, 40 százalékos árleszállítás
  • Rio Mare tonhal: 3x52gramm 1 999 forint helyett 1 299, 35 százalékos kedvezmény
  • Manner ostya: 329 helyett 219 forintba kerül a 4. héten, 33 százalékos akció
  • Pick Rákóczi szalámi: 400grammos, csomagolt 2 299 forint helyett 1 599 forintba kerül a 4. héten

Az aktuális sparos akciókért fusd át a szupermarket 4. heti akciós kiadványát!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem