Az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság (FDA) figyelmeztetést adott ki bizonyos Walmart áruházakban forgalmazott fagyasztott garnélarák fogyasztásával kapcsolatban.
A magyar háztartások átlagosan majdnem kétszer annyit fordítanak összes kiadásukból alkohol tartalmú italokra, mint az EU-s átlag. Ezzel a régióban abszolút elsők vagyunk, míg EU-s szinten a 6. helyen állunk. Ez azt is jelenti, hogy alkoholra nálunk többet csak a Balti országok lakói, a lengyelek és a csehek költenek piára.
2017-ben az Európai Unióban lévő háztartások az összes fogyasztási kiadásuk 1,6 százalékát fordították alkohol tartalmú italokra - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ez összesen 130 milliárd eurós kiadás, ami az EU teljes GDP-nek a 0,9 százalékát teszi ki. Mindez azt is jelenti, hogy ha egy átlagos EU-s állampolgárra vetítjük a számokat, akkor egy főre 300 eurónyi (mai árfolyamon több mint 96 ezer forint) pia jutott egy évben. És ebben ráadásul nincs is benne az éttermekben, szállodákban vásárolt alkohol mennyisége.
A grafikonon jól látszik, hogy az EU-t magasan a balti államok vezetik, ha alkoholra költésről van szó. Az első helyezett Észtországban például egy átlagos háztartás összes kiadásának 5,2 százaléka megy alkoholos italokra, míg Lettországban 4.9, Litvániában pedig 4 százalék ez az arány. Magyarország az összesített lista 6. helyén áll, ami azt jelenti, hogy egy átlagos magyar háztartás kiadásainak 3 százalékát az alkohol teszi ki.
Az adatokból az is kiolvasható, hogy közvetlen szomszédjaink közül sehol nem szánnak annyit alkoholra, mint Magyarországon. Romániában például egy átlagos háztartás kiadásainak 2,7, Szlovákiában pedig 2,5 százalékát szánja alkoholra. Ausztriában azonban ez az arány már csak 1,4 százalék.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


