20 °C Budapest

Trükkös árazás a Sparban: ráfizet, aki követi a háztartási ökölszabályt

2018. augusztus 21. 14:07

Megdőlni látszik az a háztartási ökölszabály, miszerint a nagyobb kiszereléssel jobban járunk. Ezért is fontos, hogy a vásárlás során ne a termék ára, hanem a kiszerelés egységára alapján vásároljunk. Mutatjuk a tudnivalókat.

Érdekes fotót lőtt a Pénzcentrum utazó riportere a hosszú hétvégén az egyik fővárosi Spar szupermarketben. A kép tanúsága szerint megdőlni látszik az a háztartási ökölszabály, miszerint a nagyobb kiszereléssel jobban járunk. Mint látható, a 100 grammos Dove szappanért 259 forintot kérnek, míg ugyanez a termék, 2x100 grammos kiszerelésben már 619 forintot kóstál, azaz darabját ez esetben 309,5 forintért vihetjük haza.

A jókora árdifferenciát természetesen az egységár is igazolja; míg az egy darabos csomagolás kilónkénti ára 2590 forint, addig a duopack egy kilóra vetített fogyasztói ára 3095 forint. Ez kilónként 505 forint. Ez is igazolja, hogy érdemes vásárlás során mindig az egységárat nézni, így ugyanis éves szinten könnyedén megtakaríthatunk több tízezer (bizonyos esetekben akár százezreket) forintot is.

De nézzük, milyen előírások vonatkoznak az egységár feltüntetésére. Aki nem tudná, az egységár a termék egy kilogrammjára, egy literére vagy milliliterére, egy méterére, egy négyzetméterére vagy egy köbméterére vonatkozó ár - áll a kormány fogyasztóvédelmi tájékoztatójában. A fogyasztót a megvételre kínált termékek egységára tekintetében

  • írásban,
  • egyértelműen,
  • könnyen azonosíthatóan,
  • tisztán olvashatóan,
  • Magyarország törvényes fizetőeszközébe kifejezve - forintban - kell tájékoztatni.

A termék egységáraként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni. Ha a termékre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik -, az egységárat is meg kell adni.

A termékek közötti választás során az egységárnak döntő szerepe van, mert az azonos vagy hasonló tulajdonságokkal rendelkező termékek esetén az eltérő kiszerelési mennyiségtől függetlenül nyújt támpontot a fogyasztónak a termékek árainak összehasonlításához.

Az egységár feltüntetésének megvalósítása során is megilleti a választási lehetőség a kereskedőt. A termék egységárát - amennyiben az nem egyezik meg az eladási árral - a terméken, annak csomagolásán, vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson, illetve a fogyasztó részére a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken kell feltüntetni. Az egységárat a megfelelő mértékegységgel együtt, egy mértékegységnyi árura vetítve kell meghatározni. Ez

  • térfogatra értékesített terméknél "Ft/l"-t, "Ft/ml"-t, "Ft/cl"-t, "Ft/dl"-t vagy "Ft/m3"-t,
  • tömegre értékesített terméknél "Ft/kg"-ot, "Ft/g"-ot, "Ft/dkg"-ot vagy "Ft/t"-t,
  • hosszúságra értékesített terméknél "Ft/m"-t, "Ft/mm"-t vagy "Ft/cm"-t,
  • felületre értékesített terméknél "Ft/m2"-t,
  • darabra értékesített terméknél "Ft/db"-ot jelent.

Általános szabály tehát, hogy az egységárat abban a mértékegységben kell minden esetben meghatározni, amelyben az árut értékesítik. Ennek értelmében szabálytalan a térfogatra vagy tömegre értékesített termék egységárának darabra történő megállapítása és kiírása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ár rendelet alapján, amennyiben az összehasonlítást megkönnyíti - a térfogatra értékesített termékeknél centiliterenként vagy deciliterenként, tömegre értékesített termékek esetében grammonként vagy dekagrammonként, hosszúságra értékesített termékek esetében pedig centiméterenként vagy milliméterenként is megadható az egységár.

Nem kell feltüntetni az egységárat az 50 g, 50 ml vagy 5 cm alatti csomagolási egységű vagy méretű, az automatákból árusított, az egy csomagban lévő, készletben értékesített, a különleges díszcsomagolású (amikor a csomagolás külön értéket képvisel), valamint élelmiszerek esetén az ételek készítéséhez egy csomagban összeállított terméken.

A fogyasztó jelenlétében kimért, nem előrecsomagolt termékekre vonatkozóan csak az egységárat kell feltüntetni. Az előre csomagolt élelmiszereknél (például: konzervek) elegendő a töltő tömeg szerinti egységár közlése, amennyiben a nettó tömeg mellett a töltő (lecsepegtetéssel meghatározott) tömeg megadása is kötelező.

Az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet 9. § (6) bekezdése határozza meg, hogy mely termékek esetében szükséges a töltőtömeg feltüntetése. Ez alapján, ha a szilárd élelmiszer folyadékközegben van, a töltőtömeget (lecsöpögtetéssel meghatározott nettó tömeget) is fel kell tüntetni a jelölésen. Folyadékközeg (fagyasztott állapotban is) a víz, a sók vizes oldata, a sós víz, az étkezési savak vizes oldata, az ecet, a cukrok és egyéb édesítőanyagok vizes oldata, vagy ezek keverékei, illetve gyümölcs- és zöldségkészítmények esetében a gyümölcs- vagy zöldséglevek, ha az előzőekben felsoroltak csak kiegészítő, a fogyasztó szempontjából nem meghatározó részei az élelmiszernek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem