Ők járhatnak jól az új cafeteria-rendszerrel: erre megy a Szép-kártya

Ők járhatnak jól az új cafeteria-rendszerrel: erre megy a Szép-kártya

2018. július 28. 14:30

Statisztikák szerint a Szép-kártya nagyját, 70 százalékát a vendéglátóhelyeken költik el, míg a szálláshelyeknek az ötöde jutott eddig.  Éppen ezért nem meglepő, hogy 2019-től - az új cafeteria rendszer életbe lépése - is a vendéglősök járhatnak jobban a Szép-kártyával, mint a szállodások. 

Az Országgyűlés július 20-án döntött, így egyedül a Szép-kártya maradt meg a kedvezményes cafetéria elemek közül. Indulhat is tehát a számolgatás, mi éri meg jobban majd 2019-ben.

Választási lehetőség kevés van, de éppen ezért van is tétje a most már törvényben rögzített változtatásoknak. A különféle cafetériás juttatásoknál a Szép-kártya kivételével megszűnik az adókedvezmény. Az egyik választási lehetőség a megszűnő adókedvezményes cafetériaelemek béresítése, ahol persze a munkavállaló az eddigi nettó, a munkaadó viszont az eddigi bruttó juttatáshoz fog ragaszkodni. Néhány elemet persze megtarthat adókedvezmény nélkül is a munkáltató, például ha egy cafetériás juttatás nyújtására egy szolgáltatóval hosszabb távra szerződött, de hát ez többe is fog neki kerülni, kérdés, minek a rovására - írja közleményében a blokkk.com.

És mindehhez hozzátartozik az is, amiről kevesebbet hallani - emlékeztet a portál, hogy azért 2019-ben is lesz béremelés, hiszen lesz munkaerőhiány is, amibe beleolvadhat a cafetéria béresítése is, így nem fog a munkavállaló kevesebbet hazavinni hó végén a korábbinál, hanem a várhatónál kisebb lesz a bérnövekmény.

Erre megy a Szép-kártya nagyja

A munkaadók részéről a cafetéria lelke az adókedvezmény, így ha ezzel élni akar, akkor csak a Szép-kártya marad. Szerencsére annak három zsebe van, bár korlátozásokkal, éves keretösszegekkel. Ez azt is jelenti, hogy nem lehet minden régi cafetériát ide átnyomni, de előreláthatóan nőni a fog Szép-kártya juttatások összege - olvasható a közleményben.

És ezzel inkább a vendéglősök járhatnak jól, hiszen nem minden munkavállaló igényli, vagy eleve meg sem engedheti magának, hogy többet, vagy egyáltalán turistáskodjon. Így marad a vendéglő, munkaidőben is persze, ahol van, ott munkahelyi étkezdében.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eddigi számok ráadásul azt mutatják, hogy ez korábban is így volt, a Szép-kártya pénzek nagyja, 70 százaléka a vendéglátásba folyt. A szálláshelyeknek csak a kisebbik fele jutott.2017-ben egyébként másfél milliónál is több volt a Szép-kártya birtokosok száma. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint a Szép-kártya juttatás alapján öt esztendő alatt összesen legalább 470 milliárd forintot költöttek el a családok.

Ennek a pénznek azonban csak alig több mint ötöde ment el a szálláshelyeken. Ami a szálláshelyek összes bevételének 10 százaléka alatt mozgott. A belföldi turisztikai költekezésben persze már tetemesebb a súlya, 20-25 százalék között hullámzott az elmúlt években.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 11. kedd
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 10. 16:16