Közel 5 milliárdot kaszált a NAV az adóbírság-kedvezménnyel

MTI
2018. június 20. 16:00

Az idén bevezetett feltételes adóbírság-kedvezménynek köszönhetően, amely az adóhátralék azonnali rendezésére ösztönzi az érintetteket, eddig több mint 4,9 milliárd forint folyt be az állami költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A kedvezmény értelmében ha az adózó lemond a fellebbezési jogáról és elfogadja a NAV adókülönbözetről szóló határozatát, az adóhátralékát pedig a megadott határidőig befizeti az államkasszába, akkor az adóhátralék megállapítása miatt kiszabott adóbírságnak csak a felét kell megfizetnie.

Az adóhivatal adatai szerint május végéig 403 adózó mondott le fellebbezési jogáról az első fokú határozattal szemben, és összesen 4 milliárd 719 millió forint adókülönbözetet, valamint 221 millió forint szankciós kötelezettséget rendeztek is. Azok, akik teljesítették az adóbírság-kedvezmény feltételeit, automatikusan mentesültek 504 millió forint adóbírság megfizetésétől - tették hozzá.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy ha ezzel a lehetőséggel nem él az adózó, a jogszabály csak kivételes méltánylást érdemlő körülmény fennállásakor engedi az adóbírság mérséklését, a bevétel-eltitkolásánál vagy hamis bizonylatok esetén erre egyáltalán nincs lehetőség.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 18. 16:06