Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ugyanarra a hétvégére esik a gimnáziumi ballagások jelentős része (szombat) és az anyák napja (vasárnap). Sokaknak kell tehát ajándékkal készülniük a hétvégén. Ennek apropóján mutatjuk, milyen akciókkal várják vásárlóikat az élelmiszerláncok. Így könnyen, gyorsan megtalálhatod a legjobb ajándékot, és azt is megtudhatod, melyik üzletben mit érdemes megvenni.
Anyák napja közeledtével jelentősen megnő a kereslet a virágboltokban. Ez egyébként részben a ballagásoknak is köszönhető, mivel a két "ünnep" már hosszú évek óta ugyanarra a hétre esik. Korábbi évek statisztikái alapján
a májusi ünnepekhez kapcsolódóan, ám sokan vannak azok is, akik csak egy-egy szál virággal kedveskednek szeretteiknek. Ők jellemzően 500 forintot hagynak ott a virágosnál.
A virágok között egyébként nincs kimondottan anyák napi sláger, az azonban elmondható, hogy a jobbára a tavaszi virágok hódítanak: tulipán, gyöngyvirág, boglárka. Míg ballagásra sok szülő előnyben részesítő az elegánsabb növényeket, mint például a liliom, orchidea vagy flamingóvirág. Jó hír, hogy mára az élelmiszerláncokban is olcsó, de szép virágcsokrokkal, illetve cserepes virágokkal várják a vásárlókat, sőt a május eleji ünnepek kapcsán megannyi édesség is leárazásra került. Mutatjuk, melyik üzletben milyen akciókkal várják a héten a vásárlókat.
Tesco
A Tescóban május 3-tól 6-ig 21 százalékkal olcsóbb a Phalaenopis, amiért így 1 799 forintot kell fizetni, de az áruházban május 28-ig vagy a készlet erejéig minden váza árából 20 százalékot elengednek. Virágozó mixet már 349 forint/darab áron is találhatunk, míg a Gloxinia 799, a Harangvirág 899, a Levendula pedig 1 399 forintba kerül. Hét szálas tulipáncsokrot is találhatunk 549 forintért, a gerberacsokor pedig 1 499 forintért várja a vásárlókat. Fontos megjegyezni, hogy ezek a virágakciók csak május 6-ig vagy a készlet erejéig elérhetők.
Aki egy kis édességgel kedveskedne valamelyik szerettének, az 26 százalékkal olcsóbban vásárolhat Milka pralinét 549 forintért vagy választhatja a Heidi desszertet 999, a Lissé szívdesszertet 649, a Tibi pralinét 479 forintért.
Ennél is több tescós akcióért fusd át a hiper legújabb akciós kiadványát!
Lidl
A diszkontban a 2 ágas, minimum 60 cm magas Pillangóorchidea kerámiakaspóban 2 999, a 9 szálas Gerberacsokor 799, a cserepes rózsa 699, míg a rózsa vagy tulipáncsokor 699 forintos áron érhető el, május 3-tól 6-ig. A címoldalas ajánlatok mellett az áruházban cirkálva találhatunk Orchideát üvegben 799, virágozó növényeket ajándék csomagolásban 2 799 vagy Bromélia mixet 1 699 forintért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Aki egy kis édességgel lepné meg édesanyját az találhat Cherry Queent 499, kézműves kolumbiai levendulás csokoládét 799 vagy 250 grammos Mercit 1 111 forintért.
További Lidl akcióért nézd meg a diszkont legújabb kedvezményes újságját!
Spar
A Sparban a 2-ágas Dendrobium Nobile 1 990 forintba, a Korallvirág 449-be, a Hortenzia 1 490-be, míg a Kála 1 790 forintba kerül. A virágok mellett lecsaphatunk sok édességre is. Ezek közül a Raffaello 799, a Nestlé cups desszert 699, a Cherry Queen pedig 479 forintba kerül.
További sparos kedvezményekért nézd meg a bolt legújabb akciós újságját!
Aldi
Az Aldiban az 1 ágas Orchidea 1 799, míg a Mini orchidea 1 499 forintba kerül. A diszkont sorai között sasszézva találhatunk Kálát 1 399, Cserepes rózsát 699, illetve Rózsa- vagy tulipáncsokrot 699 forintért. A virágokon túl vagy azok mellé választhatunk pralinékat is, melyek 20-25 százalékos engedménnyel 599, illetve 799 forintos áron érhetők el a diszkontban.
Ha érdekelnek az Aldi további akciói, akkor itt megnézheted új akciós kiadványukat!
Auchan
Az Auchanban a Curcuma 3 490, a többféleszínű rózsacsokor 1 690, míg a Fukszia 690 forintos áron kapható. Oleandert többféle méretben is választhatunk, a legolcsóbbért 3 990 forintit, a legdrágábbért 10 900-at kell kiperkálnunk. Ezen felül találhatunk Dipladeniát 2490, illetve Hibiscust 3 990 forintét. Aki inkább édességben gondolkodna annak jó választás lehet a 250 grammos Raffaello 1 299, a Lindor tin milk red 2 499, a 675 grammos Merci 3 999 vagy a Szamos meggy- vagy rózsadesszertje 700 forinttal olcsóbban, 1 299 forintért.
Az Auchan további ajánlatait megtalálod a hipermarket aktuális kiadványában!
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







