32 °C Budapest
Ezeken az országrészeken simán megéri boltot csinálni

Ezeken az országrészeken simán megéri boltot csinálni

2018. március 19. 19:00

Jókora különbözőségek vannak az egyes földrajzi térségek között a boltos kiskereskedelem növekedési tempójában. A legerősebb a Nyugat-Dunántúl, a leggyengébb Észak-Magyarország.

Az elmúlt ötéves időszakban szépen gyarapodott a boltosok bevétele, a vásárlók pénztárcájának vastagodása nyomán, a 2013-17 közötti időszakot együtt nézve 24 százalékkal. A bérek szapora ütemben emelkedtek, nyomta is felfelé a munkaerő hiánya, persze a gazdaság is erősödött közben. A boltosok bevétele ugyanakkor eltérő mértékekben változott, olyanok is akadtak szép számmal -ilyen mindig is volt-, akik nem találták meg a számításukat és végleg le kellett húzniuk a redőnyt. De a túlnyomó többség mindig porondon maradt - írja közleményében a Blokkk.com.

A földrajzi térségeket nézve jókora különbözőségek figyelhetők meg a boltos kiskereskedelem alakulásában. Az különbözetek döntő oka a vásárlóerő eltérése, hiszen a keresetek az ország egyes szegletei között messze nem egyformák. A vásárlóknak a legtöbb pénzük, legmagasabb jövedelmük a fővárosban van, ennek megfelelően a boltos kiskereskedelem növekedési tempóját nézve az éllovas Budapest, ahol 5 év alatt 30 fölé kúszott a növekedési mutató. A fővárosiak közel harmadával többet vásároltak 2017-ben a boltokban, mint öt évvel korábban.

Nem véletlen, hogy Dunántúl is az átlag fölötti növekedési ütemet hozott a boltos kiskereskedelem mérlegében, az Alföld és az ország északi térsége azonban már elmaradt a többi földrajzi területtől. Az átlaghoz mérve  kettészakadt az ország, hiszen a közepe és a nyugati oldala jobban, az alföldi és az északi része már gyengébb ütemben növekedett a boltos vásárlásokban. A növekedési ütemkülönbség 13 százalék.

Még nagyobbak a különbségek

Részletesebben vizslatva, tovább bontva az egyes országrészeket, élesebb különbségek rajzolódnak ki. A bolti kiskereskedelem a legrohamosabb tempóban Nyugat-Dunántúlon emelkedett az elmúlt öt esztendőben, 34 százalékkal, lepipálva a magasabb keresetű fővárosi vásárlókat is. Pest megye Budapest nélkül már hátrébb szorult, amiben feltehetően szerepet játszott az is, hogy kevesebben veselkedtek neki a városszélen túli nagybevásárlóközpontokba elautózgatni a fővárosból, a korábbiakhoz képest. Erősödött a netes vásárlás is és több boltfejlesztés a főváros határain belül erősítette a boltos kereskedelmet.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A leggyengébb tempót az Észak-Magyarországon élő vásárlók hozták, ahol az ötéves időszak boltos forgalma mindössze 15 százalékkal emelkedett (ez 3 százalékos éves átlagot jelent). De hát Dél-Alföld (118 százalékkal), vagy Észak-Alföld (120 százalékkal) sem tudott az átlag közeli szomszédságába keveredni.

A leggyorsabb és a leglassúbb boltos térségek növekedési tempója között ezekben a földrajzi viszonylatokban már 19 százalék a különbség. És az egyes földrajzi viszonylatok éves adatsorait nézve a főváros és Pest megye nagyobbakat hullámzott, de a növekedésben elmaradt megyecsoportoknál kisebb az időszakon belüli ütemváltás, tehát tartósabbnak tűnő irányzatok rajzolódtak ki.

NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 18. csütörtök
Ilona
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?