10 °C Budapest

Egyre több magyar vásárol külföldön: pedig el sem hagyják az országot

2018. február 8. 08:31 1 perc

Évről évre nő a nagy nemzetközi webáruházak Magyarországról érkező rendeléseinek volumene - közölte Pintér Róbert, az eNET kutatásvezetője a Magyar Nemzettel.

Az internetkutató és tanácsadó cég minden évben vizsgálja a vásárlási szokások alakulását, s ebből jól látszik a külföldi növekedés. A 2015. májusi felmérésben még csak 37 százalék volt a külföldről vásárlók aránya a felnőtt internetezők körében, ami mintegy 1,5 millió ember. Egy évvel később, 2016-ban ugyanez már elérte a 42 százalékot (1,7 millió vevő), s tavaly folytatódott az emelkedés: a 2017. májusi adatokból már az derült ki, hogy

az internetes vásárlóknak majdnem fele, 48 százaléka nemcsak belföldön vásárol.

Újabb számok még nem állnak rendelkezésre, de Pintér Róbert szerint az idén már az internetezők többsége rendelhet külföldről. Az eNET 2001 óta kíséri figyelemmel a magyarországi e-kereskedelmet, s bár pontos számok a külföldi vásárlások értékére a cégnél sem ismertek, a kutatás-vezető egyetért azzal, hogy évi 100 milliárd forintot költhetnek a magyarok külföldi e-boltokban, ami még jócskán elmarad a magyar online kiskereskedelmi piac 400 milliárdos éves bevételétől.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?