A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Rohamosan bővül, 2015 eleje óta háromszorosára nőtt az érintéses vásárlások aránya. A teljes kártyával bonyolított forgalmat nézve is töretlen a fejlődés, egyedül az elfogadóhelyek száma fékezi a további növekedést.
Az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően ma rekord mennyiségű, az éves GDP körülbelül hetedével egyenértékű készpénz áll forgalomban, négyötöde a háztartásoknál. A készpénz nem ideális fizetési forma, helyettesítésére a legelterjedtebb alternatíva a bankkártya.
- mondta Aradi-Dévényi Rózsa, az OTP Bank Külső Értékesítési Főosztály igazgatója.
Magyarországon jelenleg körülbelül 130 ezer darabra tehető a terminálok száma, döntő többségét kereskedőknél érhetik el a vásárlók. Számuk folyamatosan növekszik, jelenleg évi 8 százalékkal bővül. Az elfogadói forgalomban is egyre nagyobb szeletet hasít ki a kártyás fizetés, jelenleg közel négytizedét adja. Néhány éven belül átveheti a vezető szerepet a készpénztől, tette hozzá Aradi-Dévényi Rózsa. Véleménye szerint nyilvánvaló versenyhátrányba kerül az a kereskedő, aki még nem teremtette meg a kártyás fizetés lehetőségét. A terminálok terjedését most kormányzati program is segíti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kibocsátott kártyák 72 százaléka, a kereskedői terminálok négyötöde képes az érintéses fizetésre. A kártyás vásárlás időigénye ma már rövidebb, mint a készpénzesé, az új típusú eszközök minden típusú bankkártyát befogadnak és az egyre népszerűbb okostelefonos fizetést is kezelni tudják.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







