7 °C Budapest

Évek óta nem volt annyira jó minőségű a hazai bor, mint idén

MTI
2017. szeptember 19. 10:30

A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa.

Kiss Eliza hozzátette: az áprilistól tapasztalt fagykár, jégverés és aszályos időjárás kedvezőtlenül hatott a szőlőtermés mennyiségére, és lehet, hogy a jövő évit is befolyásolja. Minőségben ugyanakkor a 2017-es az utóbbi időszak egyik legjobb évjárata lehet. Magyarországon évente átlagosan 2,5-3 millió hektoliter seprős újbor készül, az újbor mennyisége az idén sem fogja meghaladni a hárommillió hektolitert.

Elmondása szerint a szőlő átlagos felvásárlási ára 98-100 forint kilogrammonként; a legjobb áron, 127-140 forintért a furmintot lehet értékesíteni, a mátrai borvidéken a pálinkakészítők 160-200 forintot is adnak a szőlő kilójáért, az olaszrizlinget viszont egyes borvidékeken csak 72 forintért vásárolják fel. A neves hazai borvidékeken a fajtáktól függően halad a szüret, a megkérdezett borászati szakemberek az eddigi tapasztalatok alapján megerősítették a kiemelkedő évjáratot.

A Tokaji Borvidéken a korai fajták hetven-nyolcvan százalékát már leszüretelték a termelők - mondta el Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, aki körülbelül háromszázezer mázsa szőlőtermésre számít. Jelenleg a muskotályos szőlőt gyűjtik be a borvidéken, de véleménye szerint másfél-két hét múlva az úgynevezett nagyszüret is elkezdődhet, ugyanis az időjárás miatt a korai fajtákhoz hasonlóan a furmintok és hárslevelűk is korábban értek meg a szokásosnál.

Megkezdődött az aszúsodási folyamat is, ha az időjárás kedvező lesz, akkor ebben az évben nagy mennyiségű és kiváló minőségű aszútermés várható Tokaj-Hegyalján.

Goreczky Gergely, a borvidék egyik legjelentősebb felvásárlója, az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a muskotályos szőlő átvételét szeptember 16-án kezdték el és csütörtökön zárják. A társaság idén a tokaji száraz és félédes borok alapanyagául szolgáló hárslevelűért és furmintért kilónként 100-140 forintot fizet minőségtől függően. Borszőlőből 62 ezer, aszúszemből pedig néhány száz mázsa felvásárlását tervezik.

A Balaton környéki szőlőültetvényeken a száraz, meleg nyári és őszi időjárásnak köszönhetően az idei évjárat kiemelkedőnek ígérkezik, a szőlő a szokásosnál két héttel korábban érett

- mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Veszprém megyei elnöke. A Nagy-Somlón, Badacsonyban, Balatonfüred-Csopakon és a Balaton-felvidéken a termés mennyisége is jónak mondható, hektáronként 7 tonna a termésátlag, bár a következő időszak időjárása még befolyásolhatja ezt. Radovits Tibor tájékoztatása szerint nagyon magas, 18 és 21 közötti cukorfokot mértek a gazdák. Hozzátette: az árak nem tükrözik a jó minőséget, a gazdák átlagosan 20 százalékkal magasabb árral lennének elégedettek. Példaként említette, hogy az olaszrizling ára a tavalyi szinten van, az illatos fajtáké valamivel magasabb a tavalyinál.

A 2500 hektáros villányi szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára, Nagy Gergely elmondta, hogy a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó, 377 hektáron termesztett kékoportó zömét már leszüretelték a gazdák. A termés minősége nagyon jó. Becslése szerint a termés mennyisége az átlag felső értékéhez - hektáronként 80-90 mázsához - közelít. Úgy vélte, a termelőknek a hétvégén leesett csapadék ellenére sem kell szürkerothadás-fertőzésre számítaniuk. A még tőkéken lévő bordeaux-i kékszőlőfajták és az olaszrizling termése kevésbé fogékony a kártevőre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Már megkezdődött a 293 hektáron termesztett merlot betakarítása, amelyből elsősorban rosé készül.

A hosszú érési idejű cabernet franc-t (330 hektár), és a sauvignont (437 hektár) pedig október első felében szüretelik. Enyhe, napos, száraz időjárás esetén a 2013-ashoz hasonló, "abszolút kiváló" évjáratra számíthatnak a gazdák - összegzett Nagy Gergely.

A Soproni Borvidéken a termés csaknem 60 százaléka még fent van a tőkéken. Itt mintegy 1600 hektáron foglalkoznak szőlőműveléssel, ebből több mint 1350 hektár Sopron környékén van. A fehérszőlő-fajták nagy részét már leszedték, a jellemző vörös fajtákkal - mint a kékfrankos -, pedig még várnak a gazdák. Ez utóbbi mustfoka magas ugyan, de a savtartalma is - közölte Molnár Tibor, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke. Értékelése szerint

a minőség kifogástalan, a termésmennyiség ugyanakkor alacsony. Kevés ugyanis az új telepítés, sok az elöregedett szőlő. A felvásárlási ár ráadásul alacsony, kevesebb mint száz forint kilogrammonként.

A Luka Pincészet tulajdonosa, Luka Enikő - akinek kékfrankos bora az idén Magyarország külképviseletein is helyet kapott - szerint 2015-ben volt legutóbb ilyen jó év a soproni borvidék számára. Náluk hatféle szőlőfajtából készül bor, de egyelőre csak a pinot noire-t szedték le, amelynek a cukorfoka 20-as lett.

A Vincellér Borászat ügyvezetője, Molnár Tibor borász szerint is jó évjárat várható, ideális cukor- és savtartalommal. A cégnél 27 hektáron hétféle szőlőfajtát termesztenek és dolgoznak fel, ennek mintegy 70 százaléka a zenit, a zweigelt, a kékfrankos és a zöld veltelini. A szüretet a zenittel már augusztus végén elkezdték, a kékfrankossal viszont várnak októberig. A sok csapadék nehezíti ugyan a munkálatokat, de rohadni nem fog a szőlő.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem