Fokozatosan megszűnik az újságárusítás az Aldi boltjaiban, az átalakítás már több helyen elkezdődött.
Holnap lép hatályba a Magyar Élelmiszerkönyv változása. Ennek köszönhetően új fantázianevekkel találkozhatunk a boltokban, és egyes termékek drágábbak is lehetnek.
Augusztus elsejétől több húst kell tartalmaznia bizonyos húskészítményeknek az előírás szerint, ugyanis lejárt a Magyar Élelmiszerkönyv hatályba lépésének egy éves türelmi ideje. Ez alapján az egyes húskészítmények összetétele az alábbiak szerint változik:
- párizsi legalább 51 százalék hústartalom,
- virsli legalább 51 százalék hústartalom,
- krinolin legalább 55 százalék hústartalom,
- Zala felvágott legalább 60 százalék hústartalom,
- májasok legalább 25 százalék hústartalom,
- nyári turista szalámi legalább 65 százalék hústartalom.
Eddig a májkrémeknél elég volt a 12 százalékos hústartalom, tehát elég jelentős a változás, duplájára emelik a kötelező húsarányt. Azoknak a termékeknek az esetében, amelyekben nem növelik a gyártók a húsarányt, nevet kell változtatni, ennek értelmében jöhet a pálcikák, rudacskák, és készítmények korszaka. Azoban viszont, amelyekben emelik a gyártók a húsok arányát, a magasabb bekerülési költségek miatt áremelkedés is várható - írja a Nosalty a Zoom.hu-ra hivatkozva.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








