Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu, így elérhetővé válik a tó körül összesen több százezer lakos és nyaraló számára.
Áremelés várható a tejipari késztermékeknél ősszel, amelynek oka a felvásárlási árak növekedése. Szakemberek szerint a nyerstej ára 2017 végére átlépheti a lélektaninak számító 100 forintos küszöböt is. A késztermékek esetében viszont "hullámvasutazásra" kell számítani, és a helyzetet súlyosbítja, hogy még mindig nem tudjuk megvédeni piacunkat az olcsó külföldi UHT tejektől.
Emelkedik a nyerstej felvásárlási ára, de ez a késztermékek árnövekedését is magával hozza idén. A boltokban 3 százalék körüli emelésre számíthatunk, viszont legalább két alkalommal, amelyek összeadódva már érezhető mértékben terhelhetik meg a pénztárcánkat. A hazai piac meghatározó vállalatának számító Alföldi Tej Kft. például augusztusban és októberben szinte egészen biztosan emeléshez fog folyamodni - tudta meg az agrárszektor.hu.
Év végére könnyen átléphetjük a lélektani 100 forintos árat, bár néhány termelő már ma is képes megugrani ezt a szintet. A magyarországi tejekre ugyan nem jellemző a magas beltartalmi érték, de aki produkálni tudja a kiváló minőséget, az most is komoly bevételekkel számolhat. Az Alföldi Tej például jól fizet a zsírra, és az árképzési rendszerükből adódóan vannak olyan prémiumok, amelyek jelentősen megemelhetik a nyerstej vételárát.
A késztermékeknél egyelőre az árak szinten tartása várható, augusztus-szeptemberben viszont elkezdődnek az áremelések. Ez általában évente három-négy lépcsőben történik meg, többnyire "csiki-csuki játék" formájában. Az előállítók bejelentenek egy 5 százalékos emelést, amiből a kereskedők végül elfogadnak 3 százalékot, és mindenki elégedett.
Problémát jelent ugyanakkor, hogy újra begyűrűzött hozzánk az olcsó szlovák UHT tej. Északi szomszédainknál komoly túlkínálat tapasztalható, de ők nem teszik tönkre a saját piacukat, a kényszerértékesítést inkább Magyarországon végzik el.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







