2 °C Budapest
A családok fizethetik a sarcot: itt a boltok válasza Lázárék új áruházi adójára

A családok fizethetik a sarcot: itt a boltok válasza Lázárék új áruházi adójára

2017. március 16. 18:01

Megkapták a kiskereskedelmi láncok a most készülő jogszabály tervezetének összefoglalóját a kormány és az OKSZ egyeztetésén. A kereskedelmi érdekszervezet számos javaslatot tett a jogszabály módosítására.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A tervezett, egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos intézkedések érdemi előkészítésébe a szakmai szervezeteket nem vonták be. A 2017. március 14-i egyeztetésen a meghívott érdekképviseletek egy rövid szóbeli tájékoztatást hallgathattak meg és egy nyolc pontból álló, a tervezett változtatásokat néhány mondatban összefoglaló, kétoldalas listát kaptak. A szakmai szervezetek úgy ismertethették állásfoglalásukat, hogy a felkészüléshez hivatalos információt sem a Miniszterelnökségtől, sem a Nemzetgazdasági Minisztériumtól előzetesen nem kaptak.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megítélése szerint olyan intézkedéscsomagot készítettek elő a Kormány részére, mely fékezi a kereskedelem egészének - így a kisvállalkozásoknak is - a további fejlődését, a korszerű szervezési megoldások alkalmazását, ami súlyosan sérti a vásárlók érdekeit és egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is.

A kereskedelmi kisvállalkozások fejlődését, megújulásukat, fejlesztéseik, beruházásaik, pénzügyi - pályázati - támogatásával kell segíteni annak érdekében, hogy ők is alkalmazhassák a legkorszerűbb értékesítési módszereket. A március 9-i kormányinfón egyébként az hangzott el, hogy nem számolnak áremeléssel a változtatások nyomán, a szövetség szerint viszont a tervezett intézkedések bevezetése következtében egyes termékek ára emelkedhet.

Az eddig megismert javaslatokkal kapcsolatos felvetései az OKSZ-nek a következők:

  • A vasárnapi munkavégzés szigorítása, a 100 százalékos vasárnapi pótlék és a két szabad hétvégének előírása elsősorban a vasárnap nyitva tartó kisvállalkozásokat hozza lehetetlen helyzetbe, sokuknak be kellene zárniuk a hét utolsó napján, amivel versenyhátrányba jutnának. A kis- és középvállalkozások a megemelt minimálbért is csak nagy nehézségek árán képesek kifizetni, újabb munkaerő- és bérterhet már nem tudnak vállalni. Erről a kérdésről célszerű lenne külön társadalmi vitát indítani, a munkavállalók képviselőivel közösen.
  • A parkolóhelyek utáni környezethasználati díj tervezett mértéke ugyan nem ismert, de az előirányzott 20 milliárd forint költségvetési bevétel jelentős terhet vetít előre. Kérdés, hogy miért kizárólag a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházak és a bevásárlóközpontok lennének kötelezettek, több más, környezetet terhelő beruházással, vagy éppen parkolóhelyet kínáló létesítménnyel szemben. A napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházakat korábban már kötelezték a parkolóhelyek számának emelésére, emellett pedig jelentős terhet ró rájuk az elektromos jármű töltőállomások kötelező telepítése is, ahol hosszú hónapokkal ezelőtt a terhek ésszerű arányosítását kérték a szakmai szervezetek.
  • A kötelező létszám előírása ugyancsak súlyos pénzügyi teher az eddig megismert információk alapján, ráadásul a munkaerőhiánnyal terhelt ágazatban lehetetlen egy ilyen arányú létszámnövelés. Nem ismert, milyen alapon épült a javaslat a 36 millió forint személyenkénti árbevételi követelményhez, mint ahogyan az sem derült ki, hogy pontosan mely, az üzletben munkát végző személy minősülne eladónak.
  • Az előírt létszám feltöltését nem teljesítő kereskedők pénzbeli terhelése a környezethasználati díjhoz hasonló köztehernek minősülne. A kötelező létszám előírása azzal a céllal, hogy a fogyasztó több információt kapjon, a gyakorlatban nem segítené a vásárlókat. A vásárlók tájékoztatása az adott termékről a gyártó kötelessége és felelőssége mindenütt a világon, az uniós követelmények is erre épülnek.
  • A termékkel kapcsolatos, a vásárlóknak szóló, a jogszabályokban előírt információt a gyártó köteles a csomagolásra, vagy a terméktől elválaszthatatlan címkére rányomtatni. A kereskedő feladata a megfelelő árukihelyezés és az árfeltüntetés, néhány egyedi esetben pedig az előírt tájékoztatást elhelyezni a polcon.
  • Élelmiszerek esetén a vásárló a gyakorlatban a termék csomagolására írt gyártói információk elolvasásával tájékozódik. Az eladók képtelenek is lennének a boltjukban árusított élelmiszer tetemes mennyiségű, minden egyes tulajdonságát fejben tartani, hiszen még egy kisebb boltban is számos cikkféleséget kínálnak, ezek ráadásul a termékfejlesztések következtében folyamatosan változnak.
  • Szigorú követelmény jelenleg, hogy a gyártónak a csomagoláson megadott információin túl más terméktájékoztatást a kereskedő nem is adhat a vásárlónak, hiszen a fogyasztó tájékoztatása óriási felelősséggel is jár. Szóbeli tájékoztatás nyomán később akár vita is kialakulhat, ezért a gyártók csomagoláson feltüntetett, elolvasható tájékoztatási rendje a legbiztonságosabb minden piaci szereplő, így a vásárlók számára is.
  • A külföldi tulajdonban lévő élelmiszer áruházak a bolti dolgozóiknak már most is átlag feletti béreket fizetnek, az alkalmazottaikat hivatalosan bejelentett módon foglalkoztatják, a közterheket megfizetik, a létszámot pedig az értékesítési rendszerükhöz igazítják, ugyanúgy, mint bármely más országban. Nyugtát, számlát minden vásárlónak adnak. Az elmúlt időszakban a fizikai dolgozók bérét kétszámjegyű ütemben emelték. A legjobban fizetett bolti alkalmazottak havi kereseti lehetősége - nyolc órára vetítve - több helyen is eléri, vagy meg is haladja a 300 ezer forintot, így a külföldi tulajdonban lévő élelmiszer áruházak anyagilag is megbecsülik az alkalmazottaikat.
  • A reklámköltségeknek az árbevételhez mért 0,5 százalékos korlátozása súlyosan sérti a vásárlók érdekeit. Kérdés, egyáltalán miért és éppen ilyen arány mellett kellene tiltani ezt a lehetőséget. Egy ilyen intézkedés az éppen védeni kívánt fogyasztókat fosztaná meg a legelemibb tájékozódási lehetőségektől. A vásárlók éppen a tudatos döntéshozatal érdekében igénylik a reklámot és különösen az áruházi újságokat. Számukra iránytű a reklám a boltok és az egyes élelmiszerek közötti választásban, annak érdekében, hogy a számukra legmegfelelőbb tudják kiválasztani.
  • A gyűjtőcsomagolás tervezett megtiltása ellentmond a vásárlók érdekeinek. Az élelmiszerek kihelyezése a polcra a gyűjtőcsomagolásban világszerte elterjedt. Az alkalmazottak számára általában sokkal könnyebb munkavégzést jelent. Hatékonyan szolgálja a termékbiztonságot is. A vásárlók számára is előnyös, mivel a polcokra helyezett gyűjtőcsomagolás védi a terméket a sérüléstől, a feldőléstől, a lecsúszástól, a leeséstől. Számos esetben - nagyobb mennyiség vásárlása esetén ¬- sokkal egyszerűbb a vásárlónak gyűjtőcsomagolásban leemelni a polcról és úgy szállítani haza a kiválasztott árucikket.
  • A tájékoztatás követelménye a gyűjtőcsomagolás polcra helyezésével semmit sem sérül, mivel a szükséges információk megszerzéséhez (elolvasásához) amúgy is le kell emelni a terméket.
  • Az OKSZ felmérése szerint a gyűjtőcsomagolás rendje balesetveszélyt nem jelent, sérülésről, balesetről az elmúlt évekből nincs tudomása. Érthetetlen, hogy - amennyiben valóban a balesetveszély elkerülése a módosítás egyik kiemelt célja - mi indokolja, hogy éppen a kisebb alapterületű, 400 négyzetméternél kisebb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekben lenne engedélyezett a gyűjtőcsomagban történő értékesítés.
  • Az online házhozszállítás esetében a kiszállítás egyidejűleg egy járművel több vásárló részére történik, így a környezet terhelése is csökken. A tervezett intézkedés kizárólag a napi cikkeket forgalmazó kereskedőkre vonatkozik, miközben az online kereskedelemben ennek az árucsoportnak a részesedése a legkisebb.
  • A fogyasztóvédelmi ellenőrzésért járó felügyeleti díj bevezetése további költség lenne, ami indokolatlan terhet róna ki az ágazatra.
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2022. január 16. vasárnap
Gusztáv
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Private Investor Day 2022
Mibe fektessünk 2022-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked! Február 24-én online.
EZT OLVASTAD MÁR?