32 °C Budapest
Végét járja az Erzsébet-utalvány? Jövőre mennyit kapünk belőle?

Végét járja az Erzsébet-utalvány? Jövőre mennyit kapünk belőle?

2016. december 13. 19:02

Az utolsókat tapossa az Erzsébet utalvány: 2016-ban még lehet tolni, de utána sokat adózik és a minimálbér emelés mellett amúgy sem lesz annyi pénz cafetériára. Elmagyarázzuk, hogy vásárláskor miért nem kapunk vissza belőle.

A postások megkezdték kihordani a nyugdíjasoknak az ígért tízezer forintnyi Erzsébet utalványt. Nem nehéz kitalálni, hogy ennek minden nyugdíjas örülni fog, hiszen tízezer forint nem kis pénz. A kormány igyekezett segíteni a nyugdíjasoknak a tájékozódásban, hogyan költhető el az Erzsébet utalvány, ami nagyon is helyes, hiszen ki tudja, hogy egy nyugdíjas egyáltalán látott-e már életében Erzsébet utalványt. Az étkezési utalványok története több évtizedes ugyan, de az Erzsébet utalvány nem is oly rég, 2012-ben indult - írja a Blokkk.com.

Az utalványokat rejtő borítékban nyilván az előbbiek okán lapul egy tájékoztató is, amelyben egyebek mellett arról esik szó, hogy a borítékban három utalványszelvény található, amelyek egyenként két utalványt tartalmaznak, 1000 és 2000 forintos címletekben, összesen 10 ezer forint értékben. Ha a borítékot bontogató nyugdíjas nem nyálazza át egyenként a kapott utalványokat (előtte persze a két darab utalványból álló szelvényeket óvatosan kettészelve, majd sorba rakva), akkor bizony számolhat, mennyi is az annyi. Hát igen, a hivatalos szöveg egy kicsit bonyolultabbra sikeredett, így lehet fejben is számolgatni egy kicsit.

A tízezer forintot négy darab kétezer, valamint két darab ezer forintos utalvány formájában adják.

Talán így is lehetett volna fogalmazni, hiszen csak egy megoldása van a feladatnak.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért pont kétezres és ezres címletekben kapják a nyugdíjasok az Erzsébet utalványt, ismerve a vásárlási kosarak értékét. Az utalványforgalmazó honlapjának tájékoztatása szerint az alapszolgáltatás az 500 és 1000 forintos címleteket tartalmazza, 2 százalékos díjért. Létezik bővített szolgáltatás, 300, 400, 500, 600 és 1000 forintos címletekből. Itt már vastagabban fog az utalványforgalmazó ceruzája, mivel a szolgáltatási díj 2,1 százalék, tehát a különbség nem túl nagy.

Egyedi szolgáltatás keretében lehetőség van egyedi igényű címletek legyártására is. A kétezres címlet ebbe a körbe tartozik, ahol 5 százalék a díj (plusz áfa). Feltehetően sikerült lealkudni valamennyit a díjból, ami egy nagybani megrendelő esetében természetes. Elképzelhető, hogy a posta a boríték súlyát is mérlegelte a kiszállítás díjának megállapításakor.

Ezért tilos visszaadni az Erzsébet utalványból a boltban

A kormányzati tájékoztatás felhívja a figyelmet arra is, amit a rutinos utalvány felhasználók jól tudnak: "érdemes figyelembe venni, hogy az utalványok értékéből készpénzben nem adnak vissza". A mondat végéről azért egy szócska hiányzik a teljesség kedvéért, mégpedig az, hogy hol is: tehát a boltban, vagy a vendéglátóhelyen, ahol az Erzsébet utalvány levásárolható. Az intelem persze hasznos, de miért is tiltott ez? Sok boltban kezdetektől fogva ott virít a pénztáraknál a visszaadási tilalom szövege, az utalványforgalmazó ugyanis kiköti, hogy tilos visszaadni a vásárlási utalvány értéke alapján.

Az Erzsébet utalvány rendje olyan, hogy pályája során négy kézben is megfordul: az utalvány kibocsátója az első és az utolsó állomás. Általában a munkáltató, a nyugdíjasok esetében pedig a kormány megrendeli, átadja a felhasználónak (most az alkalmazott helyett a nyugdíjasnak), aki annak értékét levásárolja, így fizetéskor átadja a pénztárosnak, vagy a pincérnek, majd az utalványt elfogadó boltos, vendéglős az elszámolás során visszajuttatja azt a kibocsátónak. Az utalványokkal természetesen mindenkinek pontosan el kell számolnia.

A visszaadási tilalom oka, hogy az Erzsébet utalványt elfogadó boltos, vendéglős is fizet az utalványforgalmazónak, az általános szerződési feltételek alapján pedig 5 százalék elfogadóhelyi jutalékkal számolhat.

 Igaz ugyanakkor, hogy ebből jelentős engedmény alkudható ki, minél több utalványt vált vissza az üzletlánc, annál több. Nyilván senkinek sem közömbös, hogy az utalványok elszámolása nyomán mennyi elfogadóhelyi jutalékot kell fizetni: az utalványforgalmazó sokat akar, a boltos keveset.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nos, mi lenne akkor, ha vásárláskor vissza lehetne adni az utalvány értékéből. A megoldás egyszerű, hiszen a boltosnak az lenne az érdeke, hogy minél kevesebb elfogadóhelyi jutalékot fizessen. Így előfordulhatna a tilalom hiányában, hogy az elfogadott utalványra azt mondaná, itt bizony visszajáró is volt, tehát az utalványnak csak egy része volt igazi vásárlás. Az utalványforgalmazó így azonnal elesne az elfogadóhelyi jutalék egy részétől.

A tilalom mellett ugyanakkor a boltos jótékonykodni a visszaadással legfeljebb a saját zsebe kárára tudna, hiszen az utalványforgalmazó minden visszavitt utalvány teljes névértéke erejéig számolja ki az elfogadóhelyi jutalékot. Így ha a vásárlás értéke például 490 forint volt, a boltos pedig visszaadna a kapott ötszáz forintos utalvány értéke alapján tíz forintot, ennek a visszajárónak az elfogadóhelyi jutalékát is ki kell fizetnie (sok kicsi sokra is mehet).

Egyébként az utalványos vásárlásokon a több százalékos elfogadóhelyi jutalék miatt általában nem keres, hanem veszít a boltos. Az élelmiszer kereskedelemben a tiszta - a költségek levonása után megmaradó - haszon nem éri el az elfogadóhelyi jutalék szintjét. De kell a forgalom, a vásárló pedig többet költ, mint amennyi utalványt bevált.

Év végén nagyot ugrik az utalványpiac

Az adatokból kitűnik, hogy lényeges változás az Erzsébet utalvány piacán a kibocsájtás és a beváltás nagyságrendjét nézve nem volt 2014-15-ben. A csúszás a kibocsájtás és a beváltás között érthető, hiszen az Erzsébet utalvány a kibocsájtást követő év végéig váltható be a boltokban.

2016-ban előreláthatóan valamelyest megugrik az utalványpiac, hiszen az elmúlt években a cégek novemberben és decemberben juttatták az Erzsébet utalványok negyedét (a névértéket nézve). Ehhez igazodva a felhasználás is jelentősen nőtt decemberben és az azt követő januárban, ez előreláthatóan most is hasonlóképpen történhet.

Bár a 2017. évi kötelező minimálbér emelés az év végi javadalmazást is visszafoghatja, vagy éppen még kihasználják az utolsó olcsó lehetőséget, nyilván vegyes lesz a térkép. Egy biztos, a nyugdíjasok utalványjuttatása alaposan megdobja a piacot a következő időszakban. A hat darab utalvánnyal és némi takarékos szemlélettel számolva 2017. első félévében még mozogni fog valamelyest az utalványpiac.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 22. kedd
Paulina
25. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?