7 °C Budapest

Fillérekből főztük le a magyar sztárszakács luxusvacsoráját

2016. december 6. 05:44

Előrejelzések szerint egy átlag magyar család 20 ezer forintot költ idén karácsonykor az ünnepi fogásokra. Mivel a háztartások rendkívül árérzékenyek, így a menüsort illetően még mindig a hagyományoké a főszerep. Pedig Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem egykori séfje szerint "a különleges lehet olcsó is". Kíváncsiak voltunk, mennyiből jöhetünk ki, ha hanyagoljuk a halászlét, a töltött káposztát, na meg a bejglit, és inkább különlegesebb alapanyagokhoz nyúlunk.

Bő egy hete megkezdődött a karácsonyi roham a boltokban, amely egészen december 24-ig tart majd. A legfrissebb előrejelzések szerint mintegy 200 milliárd forintnyi pluszbevételt hoz a kereskedőknek az ünnepekre készülő siserehad, ez 5 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a legnagyobb vásárlási hullám a bronz- és aranyhétvégék közötti időszakban várható; és csak az ünnepi fogásokra 90-95 milliárd forintot költenek majd idén a családok.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb népszámlálási adatai szerint alig több mint 4,1 millió háztartás van Magyarországon. Ez tehát azt jelenti, hogy a 90-95 milliárdos pluszköltésből egyenként 22-23 ezer forinttal veszik részüket a családok. Azaz ennyibe kerül az átlagos ünnepi menüsor - hol többe, hol kevesebbe. Számításunkat egyébként az egyik legnagyobb hazai receptoldal tavalyi felmérése is alátámasztja, amelyből többek között még az is kiderült, hogy

az átlagos magyar ünnepi asztal köré 4-7 fős család ül.

A menüsort illetően pedig még mindig a hagyományoké a főszerep, a családok ünnepi ételsorán három étel köszön rendre vissza: a hazai uszonyosokból, elsősorban pontyból készült halászlé; a jellemzően sertéshúsból készített töltött káposzta; na meg a mákos- és diós bejgli. Ezeken kívül persze népszerű még a csirke, a pulyka és a kacsa is, és sokfelé felkerül a családi ezüsttálcára a mézeskalács, valamint a zserbó is.

A különleges lehet olcsó is

Habár karácsonykor fogyasztjuk a legtöbb halat - a statisztikák szerint a magyarok éves halfogyasztásuk harmadát a karácsonyi ünnepek idején vásárolják meg -, dietetikusok szakvéleménye szerint ez még így is kevés. Főként a tengeri halak, és a húsukban jelentős mennyiségben jelen lévő, többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavak hiányoznak nagyon az étrendünkből.

Sőt, ahogy a tengeri halakra is nemet mondunk, úgy más nemzetek konyhájával sem vagyunk feltétlenül kibékülve az ünnepek alatt. Legalábbis a kiskereskedelmi termékforgalom összetétele alapján erre lehet gyanakodni. A fogyasztói szokásokat vizsgáló szakemberek szerint azonban ehhez csak részben van köze annak, hogy tiszteljük a hagyományainkat. A "gasztroforradalom", amely egy ideje már Magyarországra is betört, legalábbis éppen a nyitottságunkat mutatja.

A zárkózottság mögött több egyéb tényező állhat. Az egyik ilyen például, hogy a magyar fogyasztó rendkívül árérzékeny. Sőt, sokan azt hiszik, ami különleges, az biztos drága is. De háziasszonyok hada riad vissza a kevésbé ismert alapanyagoktól csak azért, mert nem biztosak benne, hogyan is kellene velük bánni. Pedig a félelmek gyakorta alaptalanok.

Először is mit nevezünk különleges hozzávalónak? Sokan keverik a fogalmakat és a különleges alatt egyből a drágább, presztízs hozzávalókat értik. Holott ez nem így van. A különleges lehet olcsó is. Az emberek egyre tudatosabban és színesebben főznek, választanak termékeket. Ehhez a kereskedelemnek is kell tudni igazodnia. A mai világban már elképesztő a repertoár és kis túlzással szinte minden megvásárolható ahhoz, hogy mindig változatosan főzzünk

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Széll Tamás. A Michelin-csillagos Onyx étterem egykori séfje, illetve a 2016-os Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének győztese azt is hozzátette, hogy a termékkínálat folytonos bővülése egyértelműen lenyomja az árakat.

Lefőztük a luxusvacsorát

Őszinték leszünk, a méltán híres Széll Tamás szavait hallva kíváncsiak lettünk: vajon tényleg vállalható áron ki lehet hozni különlegesebb alapanyagokból egy ünnepi vacsorát - tettük fel magunknak a kérdést. Így fellapoztuk Mautner Zsófi és Széll Tamás nemrég megjelent, "A Főzés Mindenkié" c. szakácskönyvét, és ráböktünk egy-egy előételre, főételre és desszertre. A következő lett a szerkesztőink által összeválogatott, nem feltétlenül harmonikus, de mindenképp ünnepi menüsor:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Sokmagvas szendvics citrusos pácolt lazaccal, fűszeres túróval
  • Lacazfilé narancsos vajmártásban, sütőben sült édesburgonyával, ravigoté-mártással
  • Áfonyás-citromos tiramisu
  • Francia sajttál karamellizált hagymachutney-val

Némi izgalommal mentünk el egy közeli diszkontláncba, hogy beszerezzük a hozzávalókat a bő 50 tételt tartalmazó bevásárlólistánkról. Egyrészt tartottunk tőle, hogy hiába van ma már "elképesztő repertoár", mégsem ússzuk majd meg a hercehurcát egyetlen úttal. Másrészt nagyon nem akartunk kifutni az átlagosnak tekinthető karácsonyi keretből sem.

Félelmeink ellenére már rögtön a "cselendzs" elején meglepetés ért minket: néhány tételtől eltekintve alig fél óra alatt minden a bevásárlókocsiban landolt. Sőt, az egész mutatványt sikerült megoldani 20 ezer forintból úgy, hogy számos termék esetében is (például olívaolaj, fehérbor-ecet, balzsam-ecet, fűszerek, stb.) hónapokra elegendő kiszerelést választottunk.

A főzés amúgy egészen flottul ment, nem igazán futottunk bele olyan praktikába, ami komolyabb fejfájást okozott volna (igaz, néhol - például az előételnél a kész, pácolt lazaccal - csaltunk picit). Pedig a receptekre vonatkozóan Széll Tamás is megjegyezte: "rengeteg trükk rejlik bennük, ami azt a célt szolgálja, hogy a megvásárolt termék a legszebb arcát mutassa a végén." Na azért nem kell megijedni, a sztárséf ugyanis azt is hozzátette:

Annak sem jelenthet gondot, aki most találkozik először késsel-fakanállal, és teszi be a lábát a konyhába, hiszen kellő instrukciót és bátorítást kapnak a könyvben ahhoz, hogy jól sikerüljenek a receptek és az ételek, akár elsőre is.

Nos, a visszajelzések alapján mi sem hibáztunk nagyot: aki megkóstolta az elkészült ételeket, az mind elégedetten és nem utolsó sorban jóllakottan távozott. Sőt, voltak köztük, akiknek annyira megtetszett néhány fogás, hogy beépítik majd a saját ünnepi menüsorukba is. A tételes árkalkuláció pedig igazolta, tényleg nem feltétlenül drága, ami különleges. Összesítésünk szerint ugyanis

egy főre 2,5-3 ezer forintra jött ki a bőséges, 4 fogásos lakoma.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem