14 °C Budapest

Az vagy, amit megiszol (x)

Pénzcentrum
2016. november 2. 09:10

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Mitiszol Fesztivál.

Az vagy, amit megiszol - továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Mitiszol Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica korábbi rendezvényét, a Borszalont cserélte a Mitiszolra elsősorban azért, hogy a borfanatikusokon túl egy szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát.

Nemcsak a közönség, de a kínálat is jelentősen bővült, hiszen az óriási borválasztékon túl (30 kárpát-medencei és 10 külföldi pincészet több mint 120 bora) a résztvevők söröket, pálinkákat, gyümölcsleveleket, szörpöket, gyógyteákat és kávét is kóstolhatnak. A közös nevező a tiszta forrásból, vegyszermentes gazdálkodásból származó alapanyag, valamint a szintetikus adalékok nélkül, minimális beavatkozással készült termékek.

Az italok mellett igazi ennivalók is lesznek, idén is közös tapas tálakat kínál a Pipacs Biopékség, az Élő Bolygó Farm és a Zsámboki Biokert, a meleg ételekről pedig ezúttal a zöld ebédjéről és cateringjéről ismert Házikó, valamint a zebegényi Natura Hill ökohotel és étterem gondoskodik majd. A fesztiválon érdemes külön figyelmet szentelni az idén 10. születésnapját ünneplő, természethű borokra fókuszáló borkereskedésre, a Terroir Clubra, amely azon túl, hogy számos külföldi kiállítót hívott a rendezvényre, egy különleges prémium kóstolót is tart majd, amelyen az elmúlt évtized legemlékezetesebb borait kóstolhatja a közönség Champagne-tól Burgundián át Tokajig.

A nagyszabású, de emberi léptékű sétáló kóstolón túl, mindenki számára nyitott előadásokat tartanak többek között a kenyérsütésről, a kávékészítésről és a sörfőzésről is.

Jegyárak: október 12-ig 6.900Ft, november 10-ig 8.900Ft, a helyszínen 9.900Ft - amely tartalmazza az összes bor és egyéb italok kóstolását, fogyasztását.

További információk a weboldalon.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm