Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Az elmúlt három évben jogszabálysértések kísérték az állami tankönyvek kiadását - állítja a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete az Oktatási Hivataltól és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-től kapott közérdekű adatokra alapozva - írja a Magyar Nemzet.
A szaktárca egyelőre nem reagált az egyesület állításaira. A szervezet szerint a kísérleti tankönyvek az állami beavatkozás ellenére sem lettek népszerűbbek: erre a tanévre a kedvező áruk ellenére is kevesebb példányt rendeltek belőlük.
A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint ugyanis az Emmi 2013 tavaszán jogszabályellenesen szüntette meg több száz tankönyvi engedély meghosszabbítási kérelmét, és ezzel nem tették lehetővé, hogy a pedagógusok azzal a tankönyvcsaláddal fejezzék be egy-egy tantárgy tanítását, amivel elkezdték. Az ügy bizonyítására annak a kiadónak a példájára emlékeztettek, amely az idézett ügyben jogerősen pert nyert a minisztérium ellen.
Jogszabálysértésnek tekinthető szerintük az is, hogy 2014 tavaszán az Emmi és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ olyan tankönyvrendelési tájékoztatót küldött az iskolákba, amely szerint az állami iskolák kizárólag úgynevezett szűkített listáról választhattak. Ez viszont a hivatalos tankönyvjegyzéken szereplő tankönyvek mindössze 13 százalékát tartalmazta, így ez a Tanosz szerint korlátozta a szabad tankönyvválasztás jogát, továbbá diszkriminálta a magánkiadókat.
A Tanosz az ügyben közleményt is eljuttatott lapunkhoz, amelyben felhívják a figyelmet arra: bár a tankönyvekért felelős miniszteri biztos két éve többször nyilatkozta, hogy a következő, 2015. évi tanévre már legalább 80 százalékos lesz az állami kiadású tankönyvek aránya, és ez évente növekedni fog, a számok ezt nem igazolták. Tavaly ugyanis a megrendelt állami tankönyvek aránya az adatok szerint 74,4 százalék volt, ez 2016-ra 72,9 százalékra csökkent, tehát a magánkiadóktól vásárolt könyvek aránya enyhén nőtt. A kísérleti tankönyvek átlagos rendelési darabszáma is visszaesett 2015-höz képest, több mint 3600 példánnyal kértek kevesebbet belőlük.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








