A Lidl visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a szalámiban Shiga‑toxint termelő E. coli baktérium lehet jelen.
Az Euromonitor International legfrissebb adatai szerint 2015-ben, hosszú évtizedek óta először romlottak az alkoholeladási mutatók a világon - írja a CNN.
Spiros Malandrakis, a cég elemzője szerint valójában ennél is nagyobb időintervallumról van szó, tulajdonképpen a kilencvenes évek végi ázsiai gazdasági válságig kell visszamenni, hogy az ember megtalálja a mostani előtti utolsó visszaesést a világ alkoholfogyasztásában.
Ha a pénzösszeget nézzük, az eladás tavaly nagyjából 2 százalékkal emelkedett, de az elfogyasztott alkohol mennyisége 0,7 százalékkal esett. A világ legtöbbet fogyasztó öt országa sorrendben:
Az ivásban világelső Kínában a fogyasztás 3,5 százalékkal csökkent 2015-ben, ahogy lelassult a gazdaság. Brazíliában 2,5 százalékos, Kelet-Európában 4,9 százalékos volt a visszaesés. Az elemző szerint rontott az eladáson a brazil gazdasági helyzet és a politikai válság, valamint az ukrán-orosz háború is.
A gin, az ír és a japán whiskey, valamint a barna sör így is egész jól szerepelt. Az év legnagyobb vesztese a rum és a vodka volt.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







