A kamatplafon célja az volt, hogy némi ösztönzést adjon a hitelpiaci versenynek, amely így aztán eléri a gazdaságot és az ingatlanpiacot is.
Péntektől új húszezres bankjegyeket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az új húszezresen is Deák Ferenc portréja látható, külsejében hasonlít elődjére, mégis könnyen megkülönböztethető az új: kékeszöld színt kapott a mostani kiadás. Az új húszezrest pénteken, sajtótájékoztatón mutatta be az MNB.
2014 december elsején vehettük kezünkbe az új tízezres bankjegyet. Az Magyar Nemzeti Bank 2014 és 2018 között folyamatosan újítja meg a jelenlegi bankjegysorozat címleteit, így a következő években további újratervezett, továbbfejlesztett bankjegyeket bocsát forgalomba. Mint ahogy teszi ezt most a húszezres bankjeggyel is.
- ismertette a tízezres bankjegyekkel kapcsolatos tapasztalatokat Gerhardt Ferenc a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Az eddigi bankjegysorozat változásra szorult, hiszen a hamisítók is fejlődtek, egyre jobb technológiákkal próbálkoztak és próbálkoznak. Az új bankjegyek ezért nem is feltétlenül külsejükben változnak, hanem biztonságosabbá válnak.
- folytatta Gerhardt Ferenc.
2016. végéig továbbra is forgalomban maradnak a régi húszezresek. Onnantól a régi bankjegyet bevonják, és csak ez az új lesz törvényes fizetési eszköz. Az MNB később is beváltja majd, bevonás után is cserélhetők még 20 évig, a postán és a bankokban pedig még 3 évig lehet majd velük fizetni.
Külsejét tekintve így ennyiben más az új húszezres
- színe kékeszöld lesz
- a szöveg színe kékeszöld és kékeslila
- megváltozik a Deák Ferenc arcképe mögötti minta
- átalakul a hologramos biztonsági csík
- a hátoldali grafika is marad, de az ideiglenes magyar képviselőház Pesten mögött egy új, hangsúlyosabb, boltíveket ábrázoló háttér jelenik meg.
Miért volt szükség a cserére?
- A hamisítások megelőzése érdekében volt részben szükség a bankjegy megújulására.
- Emellett a műszak elavulás miatt is - fejlődtek a hamisító berendezések
- A költséghatékonyság is fontos szempont volt: 2014-2018 15 milliárd forintba kerül a bankjegyekek megújulása. De ennyit akkor is rá kellett volna költeni, ha nincs újítás, hiszen van amortizáció, a selejteket cserélni kellett folyamatosan
- ismertette az okokat Pataki Tibor az MNB készpénzlogisztikai vezetője.
Az is fontos volt, hogy segédeszközök nélkül is könnyebben lehessen ellenőrizni a bankjegyeket. Így olyan biztonsági elemek kerültek rá, melyek szabad szemmel is jól láthatók. Ezek:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- jobban tapinthatóak a biztonsági elemek: a pénztárosok akár egy simítással leolvashatják ezeket
- átnézetben is ellenőrizhető a címlet: fény felé tartva leolvasható a 20 000 felirat
- mozgatással is ellenőrizhető az elején lévő virágszerű elem, zöldről barnára változik az elem. Hologramos 20 000 felirat is van az elején, ez is mozgatással ellenőrizhető.
UV-A és UV-C fényben is látható jelek is vannak a forinton. Van például egy sétáló pár motívum, ami a két UV hullámhosszon más színben látható. UV-A-ban zöld színűek a pár ruhái, az UV-C fényben pedig pirosak a ruhák. Vannak titkos jelek is, ezek a bankjegyautomatákat segítik az azonosításban. Ezeket a jeleket mi nem is láthatjuk.

Az első húszezrest az MNB 2001-ben bocsátotta ki, amelyet 2009 április 15-től váltotta fel az új, biztonsági elemmel is ellátott bankjegy. Ma még csak a jogi értelemben vett bemutatás volt, még nem fizethetünk az új bankjegyekkel.
Erre azért van szükség, hogy a készpénzforgalmi szereplők akár szoftveresen fel tudjanak készülni az új húszezresre. Tehát azért, hogy például a bankautomaták felismerjék az új húszast.
Dátumot még nem tudni, de azt már igen, melyik bankjegyek fognak legközelebb megújulni:
Az is biztos, hogy 2016-ban még nem újulnak meg ezek, legkorábban csak 2017-ben.
A Pénzcentrum a mai nap folyamán több cikkben is foglalkozik majd a megújult bankjeggyel, kövessetek minket Facebook-oldalunkon a legfrissebb hírekért.

Vakteszten győzött a Lidl sajátmárkás pezsgője: inkább ezt vedd fillérekért, mint a Moët & Chandon-t
Több mint 2500 fős vakteszt hozott meglepő eredményt. Nem véletlen, hogy a sajátmárkás termékek ennyire nagy népszerűségnek örvendenek Magyarországon.

Ez most komoly, tényleg 40000 forintot ér ez az 1000 forintos bankjegy? Bárki fiókjában lapulhat egy
Ma már a modern, új pénzeknek is igen komoly gyűjtőtábora van Magyarországon.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Golovin Vlagyimir elárulta, mire készül a súlyos vereség után
- Egy orosz propagandista az új Osztrák-Magyar Monarchiáról fantáziált
- Navracsics Tibor fontos megállapítást tett az uniós pénzekről
- Megtörtént a fontos bejelentés Paks 2-ről
- Egyeztetni hívták Franciaországba Orbán Viktort - megvan, mikor lesz a tárgyalás
- Postán küldte a gyógyszernek mondott potencianövelőket, börtön lehet a vége
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


