14 °C Budapest

Megdöbbentő árak: ennyivel drágábbak az ételek, az italok a reptéren

2015. augusztus 14. 14:00

Meglepően sokba kerülnek az ételek és az italok a budapesti Liszt Ferenc reptéren. Többen vásárolnak ott, mint hisszük.

Bár alapvetően hihetetlenül drága, mégis sokan vásárolnak a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, azaz a Ferihegyen. Az évente megforduló 9 millió utasból minden negyedik költ valamennyi pénzt, iszik-eszik, vesz egy újságot, karton cigit, öltönyt, még egy bőröndöt, stb.

Az árak a következőképpen alakulnak:

  • ami amúgy nem olyan drága, és amit sokan fogyasztanak - víz, sör, kávé, étel, szuvenír -, az sokkal/valamennyivel drágább, mint máshol;
  • ami amúgy is sokba kerül, és csak kevés utas fejében fordul meg, hogy a reptéren vegye meg - ruhát, cipőt, elektronikai cuccokat, ékszert -, azt nagyjából ugyanannyiért (ugyanannyira sokért) lehet megvenni, mint odakint;
  • ami pedig sokakat érdekel, de nincs rá mindenképpen szüksége, az akciós vagy amúgy is olcsóbb, mint máshol - tipikusan ilyenek a röviditalok, a cigaretta és a parfüm, amit amúgy is a duty free shopban lehet megvenni.

Az egyik legolcsóbb és legalapvetőbb termék, a víz, amire nagy eséllyel mindenkinek szüksége van abban az egy-másfél órában, amit a tranzitban tölt, a legdrágább.

Egy félliteres ásványvíz legolcsóbban 300 százalékkal drágább, mint amúgy a boltban, de van, ahol 700 százalék az eltérés.

Egy félliteres Szentkirályi ásványvíz egy City Sparban - ami amúgy van a reptéren, de a tranziton kívül - 99 forintba kerül, de ez a belvárosi ár is egyben (a cég szerződésben vállalta, hogy mindent belvárosi árakon ad a reptéren) - tudta meg az Index. A biztonsági ellenőrzés után legolcsóbban az italautomatákból lehet venni, ahol ugyanez 300 forintba kerül, az újságosoknál, boltokban nagyjából 450, az éttermek-kávézók viszont akár 680 forintért is árulják ezt a vizet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ugyanígy a gyorséttermek kínálata is drágább a reptéren. Ferihegyen kettő gyorsétterem van: egy Burger King és egy KFC. A Burger Kingben egy whopper menü 435 forinttal drágább, mint az Astorián, egy KFC-s Zinger menüért pedig 200 forinttal kell többet fizetni a reptéren, mint mondjuk a Váci utcai KFC-ben.

Kávét az emeleti gyorséttermekben minimum 400 forintért lehet kapni, a kávézókban már inkább 510-nél indul egy presszókávé és 700 forintnál egy capuccino. Persze drága kávét a belvárosban is lehet kapni, de még így is kicsit drágább a reptéri: a Costa Coffee például Ferihegyen 850-ért árulja ugyanazt a kis capuccinót, amit az Andrássy úton 760-ért. Azért ez sokkal kisebb emelés, mint a víznél vagy sörnél, de azért mégiscsak rátettek egy kicsit.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem