11 °C Budapest

Kiadták a figyelmeztetést! Főleg a nyugdíjasokat érinti

MTI
2014. december 12. 18:32

Érdemes körültekintően vásárolni a termékbemutatókon, mert egyes cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazhatnak szerződéseikben, amire hivatkozva aztán nem biztosítják a fogyasztónak az indoklás nélküli elállás jogát - figyelmeztet közleményében a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE).

Az egyesület annak kapcsán hangsúlyozta ezt, hogy az általa a Royal Life International Kft.-vel szemben indított perben a Fővárosi Törvényszék kimondta: a cég tisztességtelen szerződési feltétellel korlátozta a fogyasztókat abban a jogukban, hogy meggondolják magukat a termékbemutatón történő vásárlás után.

A FOE kiemeli: a jogszabály hiába biztosította az indokolás nélküli elállás jogát, azt nem gyakorolhatják a vásárlók, ha a vállalkozás telephelyén történik a termékbemutató és a szerződés tartalmazza, hogy ott vásárolták meg a több százezer forintos termékeket. Épp ezért kell magát az aláírandó papírokat is alaposan áttanulmányozni aláírás előtt, ráadásul az sem ritka, hogy bizonyos cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak - írja az egyesület.

A Fővárosi Törvényszék a kapcsolódó, jogerős ítéletében azt mondta ki, hogy semmis a Royal Life International Kft. azon szerződési feltétele, amely szerint bizonyos higiéniai jellegű termékeknél (például infra, mágnes terápiás ágybetét) a vevő nem gyakorolhatja az átvételtől való elállási jogát a csomagolás felbontása után, és nem jogosult visszaadni a terméket.

A szerződési feltétel semmisségét a Royal Life International Kft.-vel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapította meg a bíróság, egyúttal kötelezte arra is a vállalkozást, hogy törölje az általános szerződési feltételekből a vonatkozó részt és a továbbiakban ne alkalmazza. A cég elsősorban egészségügyi, háztartási termékeket kínál bemutatóin, kiemelten az idősebb, nyugdíjas, illetve beteg fogyasztók részére.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egyes termékek értéke akár a több százezer forintot is elérheti, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók - amennyiben otthon nyugodt körülmények között átgondolják a döntésüket - élni tudjanak a jogszabály biztosította indokolás nélküli elállási joggal, melyet a vállalkozás megpróbált korlátozni a szerződésekben.

Az ítélet indokolása szerint a csomagolás felbontása nem jelenti azt, hogy a fogyasztó ne tudná teljes egészében visszaszolgáltatni a terméket, tehát a szerződés ezen pontja olyan korlátozást tartalmaz a fogyasztó elállási jogának gyakorlására vonatkozóan, melyet tilt a jogszabály.

A FOE kiemeli: ha a fogyasztó vitába keveredik egy termékbemutatós céggel, javasolt a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulnia a vita gyors, ingyenes rendezéséért.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13