Újabb élelmiszer-visszahívásra figyelmeztet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Június 16-án kezdi meg a bírósági végrehajtó az egykori Józsefvárosi piac területének kiürítését és átadását - értesítette az időpont kitűzéséről a MÁV Zrt.-t a bírósági végrehajtó.
A végrehajtó reggel 8 órakor, szükség esetén a karhatalom igénybevételével megjelenik a Józsefvárosi piac bejáratánál, lezárják a területet és elkezdik a végrehajtást - így kezdődik majd a most kitűzött időpontban, június 16-án a végrehajtás, mondta el az Inforádiónak Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója.
A végrehajtó jegyzőkönyvet vesz fel, és intézkedik a Kőbányai úti terület teljes kiürítéséről.
"A helyszínen végzett felmérések alapján közel 890 könnyűszerkezetes felépítmény és több mint 260 konténer található. A június 16-ig rendelkezésre álló időt tekintve a kiürítéshez igen erős szervezésre, erőforrásokra és logisztikára van szükség, ezért nem igazán látom annak a reális esélyét, hogy a Komondor Kft. ezt önkéntes teljesítéssel ebben a határidőben teljesíteni tudja" - jelezte Korsós Boglárka.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly június 3-án alapítói határozatban adta feladatként a MÁV-nak a józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kft. bérleti szerződésének felmondását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vasúttársaság június 17-én közjegyzői okiratban 150 napos határidővel felmondta a józsefvárosi piac bérleti szerződését, így az november 21-én megszűnt. Ekkor azonban a Komondor Kft. a MÁV előzetes értesítése és a helyszíni felszólítás ellenére sem tett eleget az átadási kötelességének.
Másnap a vasúttársaság megindította a végrehajtási eljárást a Komondor Kft.-vel szemben a Józsefvárosi piac területének visszaszerzésére. A cég jelentős összegű használati díjjal tartozik a MÁV felé - mondta el Korsós Boglárka vagyonkezelési és gazdálkodási igazgató.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






