Hiába tiltották be a nyerőgépeket, sokan játsszák ki a rendszert

Pénzcentrum
2014. március 17. 08:32

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei tavaly 200 esetet tártak fel, amikor a betiltott pénznyerő automaták helyett internet-alapú játékterminálokat üzemeltettek, és ezekben az ügyekben a hivatal 400 millió forint bírságot szabott ki - írja a Napi Gazdaság.

A lap hétfői számában megjegyzi, hogy a bírság átlaga eszerint tavaly átlagosan 2 millió forint volt, miközben az elkövetők akár 100 millió forintra is büntethetők.

A NAV tájékoztatása alapján azt írták, hogy a hivatal kiemelt területként kezeli ezt a témát, amit igazol az, hogy 16 ezer helyszíni ellenőrzést tartottak 2013-ban.

A szakemberek főként azokon a vendéglátóhelyeken találnak ilyen internetterminálokat, ahol korábban nyerőgépeket üzemeltettek.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem