24 °C Budapest

Lecsaptak a terjesztőkre: túl drágák voltak a könyvek?

Pénzcentrum
2013. október 22. 17:32

A kiskereskedelmi ár rögzítése miatt 70 milliós bírságot vetett ki a GVH négy könyvterjesztőre. A cégek versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek a kiadókkal. Ez a módszer eddig bevett gyakorlat volt a piacon.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a felszámolás alatt lévő Sun Books Könyvkereskedelmi Kft. könyvterjesztő vállalkozások versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal, ezért a vállalkozásokra összesen 70 millió forint bírságot szabott ki - közölte a GVH.

A GVH eljárásában a könyvkereskedők és a kiadók között létrejött terjesztési megállapodásokban, azaz a bizományi és az adásvételi szerződésekben rögzített feltételeket, kikötéseket vizsgálta. A GVH megítélése szerint kifogásolható volt, hogy a Líra és Sun Books, a Pécsi Direkt, valamint a Libri egyaránt olyan könyvterjesztési szerződéseket kötöttek (túlnyomórészt bizományosi szerződés formájában), melyekben a terjesztők (mint bizományosok, megbízottak) vállalták, hogy a kiadók (mint megbízók) által meghatározott kiskereskedelmi árat alkalmazzák a kis- és nagykereskedelmi értékesítésekre egyaránt.

Rögzítették az árakat

A GVH megállapította, hogy a viszonteladó által alkalmazott kiskereskedelmi ár rögzítése versenykorlátozó magatartás, amely a kereskedőt megfosztja az ár alakításának szabadságától. Bár a könyvek árának kiadó általi meghatározása a szakmában évtizedek óta bevett gyakorlat volt, ami eredetileg a bizományosi értékesítési formából fakadt, a GVH úgy találta, hogy az említett meghatározó kereskedők és a kiadók közötti kapcsolatok időközben megváltoztak, és viszonyuk a vizsgált időszakban versenyjogi értelemben nem minősült valódi ügynöki megállapodásnak.

A kifogásolt kikötések ugyanakkor azt eredményezték, hogy a kiadók által meghatározott árak rögzített árakká váltak, kizárva a kereskedők közti verseny egyik legfontosabb aspektusát, az árversenyt, miáltal annak jótékony hatásaiból (az alacsonyabb árak révén) a fogyasztók nem részesülhettek. Számos szerződésben szereplő kitételek szerint a kiadó azt is vállalta, hogy a könyvek kiskereskedelmi árát a terjesztő versenytársai számára sem határozhatja meg alacsonyabb szinten.

A versenytársakkal kapcsolatos árazási kikötések közé tartozik az ún. "legnagyobb kedvezmény elve", mely szerint az eladó (a kiadó) köteles a vevőt (terjesztőt) a piacon elérhető legkedvezőbb feltételekben - a legnagyobb kedvezményben - részesíteni. A kikötés alapján a kiadó nem biztosíthat az adott szerződésben meghatározottnál kedvezőbb kereskedelmi feltételeket más terjesztőknek, illetve ha ilyet felajánl, akkor azt köteles felajánlani az adott könyvkereskedőnek is, ellenkező esetben szankció lép életbe.

Időben is korlátozták az árakat

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyes vizsgált szerződések korlátozták továbbá a kiskereskedelmi ár időbeli alakítását is mind a könyv megjelenésétől és a kereskedőnek történő átadásától számított bizonyos időszakban, mind az év egy konkrétan meghatározott időszakára (az év végi, karácsony körüli kiemelt periódusra) vonatkozóan.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatában megállapította, hogy a könyvterjesztő vállalkozások szerződéseikben a viszonteladási ár rögzítésére, a versenytársak árazására és a fogyasztói ár időbeli változtatásának tilalmára vonatkozó versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal. Mivel a rendelkezések egymás hatását erősítették, így együttesen különösen alkalmasak voltak a könyv-kiskereskedelmi verseny korlátozására.

A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt Kft.-t 40 millió, a Líra Könyvet és a Sun Books-ot együttesen 15 millió és a Librit 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a GVH.

A kisebb terjesztőkkel és a kiadókkal szemben az eljárást a GVH megszüntette, mivel úgy találta, hogy a meghatározó kereskedők szerződéseinek átalakításával a versenykorlátozás megfelelően kiküszöbölhető.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 21. hétfő
Konrád
17. hét
Április 21.
Húsvéthétfő
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. április 21. 10:13
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33