Különféle ízesítésű elektromos cigarettát kínált eladásra egy férfi, majd többszáz extasy tablettával is megbukott.
Egyre valószínűbb, hogy minden gazdálkodó lebukik, aki nem jelenti be alkalmazottait. Az adóhatóság ugyanis a foglalkoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaz - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2011-ben 2 857, 2012-ben 4 911, 2013. első félévében pedig 2 624 vállalkozásról derült ki, hogy szabálytalanul foglalkoztatja dolgozóit. Ezekből az adatokból még nem következik, hogy az országban több a feketén foglalkoztatottak száma, mint korábban. Az emelkedés hátterében a NAV ellenőrzéseinek minden eddiginél eredményesebb módszerei állnak.
A munkáltatók ellenőrzését ma már korszerű kiválasztási és informatikai rendszer segíti. A NAV folyamatosan elemzi és értékeli a rendelkezésére álló adatokat, tapasztalatokat, hogy az ellenőrzési szűrő még hatékonyabban működjön. A revizorok mellett a pénzügyőrök is részt vesznek a foglalkoztatási szabályok betartásának ellenőrzésében.
A NAV a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez az élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, továbbá az éjszaka működő szolgáltatókra is. Ezeken a területeken korábban is gyakori volt, hogy az alkalmazottakat nem jelentették be munkáltatóik.
Az adóhatóság a foglalkoztatók gyakoribb ellenőrzésével a szabályos foglalkoztatás bővülését szeretné ösztönözni. A szigorú és egyre gyakoribb ellenőrzések célja a költségvetési bevételek növelése mellett a megelőzés. Minél nagyobb valószínűséggel számíthatnak a foglalkoztatók a NAV ellenőrzésére, annál kevésbé vállalják az adóelkerülés kockázatát. Ennek hatására csökkennek az adózatlan jövedelmek, és nő a jogkövető vállalkozások száma és a gazdaság versenyképessége.
Mit kockáztatnak a munkáltatók?
Feketefoglalkoztatás esetén nincs mérlegelési lehetősége az adóhatóságnak: mindenképpen ki kell szabnia bírságot, amelynek összege 1 millió forintig terjedhet, ráadásul ezt az összeget annyival kell megszorozni, amennyi be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat a munkáltató.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, az adóhatóság az adózó terhére a megfizetni elmulasztott adót és járulékot legalább a mindenkori minimálbér kétszerese után, a bejelentés nélküli foglalkoztatás adóhatóság általi megállapítását megelőző időszak(ok)ra vonatkozóan, de legalább háromhavi foglalkoztatást vélelmezve állapítja meg.
Amennyiben az adóhatóság az elévülési időn belül ismételten megállapítja, hogy az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, a megfizetni elmulasztott adót és járulékot legalább a korábbi ellenőrzés megindításának és a folyamatban lévő ellenőrzés megkezdésének időpontja közötti időszakra, az ellenőrzések alkalmával fellelt be nem jelentett alkalmazottak létszámának átlaga alapján képzett szorzószámmal számítva, legalább a mindenkori minimálbér kétszerese után, vélelmezve állapítja meg.
A mulasztási bírság kiszabása mellett 12 nyitvatartási napra lezárhatja az adóhatóság az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget, ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott.

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


